Belföld

Betörte a polgármester ablakait, majd lapáttal verte össze a vele beszélni akaró férfit egy többgyerekes apa

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azzal a 29 éves férfival szemben, aki közel két évvel ezelőtt lapáttal esett a vele beszélni akaró férfinek.

A vádirat szerint a borsodi kistelepülésen lakó fiatalember italozó életmódot folytat, és rendszeresen erőszakos, garázda magatartást tanúsít akkor, amikor nagyobb mennyiségű alkoholt iszik.

Az ominózus nap lerészegedett, majd eszébe jutott egy korábbi konfliktusa a település polgármesterével. Az elkövető ezen feldühödött, elment a polgármester házához, és betörte annak ablakait.

Ugyanezen ingatlanon lakott egy másik férfi is, aki kiment a zajra. Látta, hogy az elkövető két kiskorú gyermeke bement a megrongált házba, és attól félt, hogy megsérülhetnek az üvegcserepektől, ezért hazaküldte őket. Később viszont utánuk ment, hogy beszéljen a szüleikkel.

A 29 éves férfi meglátta az utcán közeledő férfit, aki egy botot tartott a kezében, azonban azzal semmilyen támadó mozdulatot nem tett. Ennek ellenére az elkövető dühében felvett egy fanyelű lapátot, majd odaszaladt a férfihoz és hátba vágta vele. A megtámadott férfi menekülni próbált, de a támadó utolérte, újra megütötte, így az áldozat a földre esett. A támadó ezután még kétszer hátba vágta lapáttal a földön fekvő férfit. 

A férfi segítséget kérve kiabált, a helyi lakosok felállították, visszakísérték a lakásába, majd mentőt hívtak hozzá. Az áldozat sorozat bordatörés sérülést szenvedett, melynek következményeként légmell alakult ki nála, ennek okán közvetett életveszélyes állapotba került. Az ügyészség letöltendőt kért a büntetett előéletű férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik