Szórakozás

Egymillió ember kap ingyen e-cigit Angliában

Annak érdekében, hogy leszokjanak a dohányzásról.

Egy új kormányzati program keretében arra ösztönzik a dohányosokat Angliában, hogy hagyjanak fel a cigarettázással, melynek részeként ingyenes elektromos cigarettákat fognak szétosztani köztük – írja a BBC.

A minden ötödik dohányosnak szánt kezdőcsomag mellettterhes nők számára 400 font (körülbelül 170 ezer forint) támogatást ajánlanak fel, hogy rábírják őket a leszokásra. Emellett konzultációt indítanak, hogy a gyártókat kötelezzék a cigarettás dobozok belsejébe való leszokást segítő tanácsok elhelyezésére, valamint fellépnek a leginkább fiatalok körében elterjedt, illegális és ellenőrizetlen körülmények között kapható elektromos cigarettákkal szemben is – egy bűnüldözési csoport fogja felkutatni az olyan vállalkozásokat, melyek párologtatókat árulnak gyerekeknek, ezáltal rászoktatva őket a nikotinra.

A dohányzás öl, ezért elsődleges célunk, hogy megelőzzük azt, és támogassuk a leszokást. Továbbra is elkötelezettek vagyunk azon célkitűzésünk mellett, hogy 2030-ra füstmentessé váljunk.

– nyilatkozta az új, eddig a világon egyedülállónak számító kormányzati programot bejelentő Neil O’Brien egészségügyi miniszter.

2021-ben a dohányzás elterjedtsége Angliában már 13% volt, ami az eddigi legalacsonyabb érték, de a cél, hogy 2030-ra 5% alá csökkentsék a dohányosok arányát.

Becslések szerint a program mintegy 45 millió fontba (közel 20 milliárd forint) kerül majd, amit az egészségügyi minisztérium költségvetéséből fognak finanszírozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik