Nagyvilág

Szépségkirálynő vagy ebéd legyen? Hatalmas üzlet a teveklónozás Dubajban

Getty Images
Getty Images
Picivel több mint tizenhárom évvel az első klónozott teve után ma már kis túlzással szakmányban tudják gyártani az állatokat Dubajban. Az eljárás költséges, a tevemásolatok azonban bőven visszahozzák a befektetést, hisz a klónozásnak köszönhetően a legjobb példányok mérettetik meg magukat a pénzes versenyeken. A rövidtávú anyagi hasznon túl azonban a fajfenntartás is vezérli a szakembereket, akik a későbbiekben akár kihalt fajokat is újra tudnak alkotni.

Dubajban 2009-ben sikerült végrehajtani a történelem első teveklónozását, a projektet Nisar Ahmad Wani, a dubaji Reproductive Biotechnology Centre (Reprodukciós Biotechnológiai Központ) tudományos igazgatója vezette. Injaz megszületése rendkívüli esemény volt, az azóta eltelt években azonban rutinszerűvé vált a teveklónozás Dubajban. Mi több, a klónozott tevékre akkora a kereslet, hogy Wani és csapata ma már teljes állásban ezzel foglalkozik.

Lógó ajkak és a hosszú nyak a favorit

A dubaji központban főleg azokból készítenek másolatot, amelyekre kiemelt kereslet mutatkozik. Ezek elsősorban azok az állatok, amelyek jól szerepelnek a teveszépségversenyeken. Hogy ez miért fontos, azt megmagyarázza, hogy ezeken az eseményeken akár több tízmillió dollárt (ez forintra átszámítva milliárdos nagyságrend) nyerhetnek a győztesek.

Hogy pontosan mennyibe kerülnek ezek az állatok, azt nem tudni, mert a központ nem volt hajlandó erről beszélni a CNN-nek. A helyi sajtó szerint azonban nagyjából 50 ezer dollárért (átszámítva nagyjából 17,3 millió forintért) kínálják a legszebb példányokat, azaz akár egyetlen versenyen elért kiemelkedő eredménnyel kétszázszorosan is megtérülhet a klónozást kifizető tulajdonosok befektetése.

Karim SAHIB / AFP Egy teve klón a dubaji Reprodukciós Biotechnológiai Központban

Wani és csapata a legjobbak közül kifejezetten azért szaporít, hogy az állatok sikeresen szerepeljenek a szépségversenyeken Dubajban vagy az Egyesült Arab Emirátusokban. A legnépszerűbbek természetesen a korábbi nyertesek másolatai: e példányoknak lógó ajkaik és hosszú nyakuk van. Furcsa módon az ilyen versenyeken nem engedélyezik a szilikont vagy egyéb töltőanyagot, a klónozás viszont nincs tiltólistán.

A „másolt tevékre” nem csak a szépségversenyeken van igény. A TRT World tudósítása szerint az eljárással létre kívánják hozni a lehető leggyorsabb versenyzőt a tevefutamokra, amelyeken szintén magas pénzdíjakat lehet nyerni.

A klónozás azonban nem csak a versenyekről, a presztízsről vagy a nagy pénzdíjakról szól.

Az első klónozott teve 12 évet élt

Egyes genetikailag módosított tevék olyan fehérjéket termelnek, amelyeket gyógyászati célokra is fel lehet használni. Sőt, arra is lehetőséget adnak, hogy egy tevetulajdonos elhunyt kedvencét is klónozzák. Egy sikeres teveklónozás esélye azonban nem túl nagy, mindössze 10 százalék, míg természetes úton 60 százalék esélye van annak, hogy egy állat teherbe esik. Viszont amennyiben sikerül klónozni egy tevét, az állat ugyanolyan arányban képes szaporodni, mint a „normális” tevék. Ez már az első klónozott teve esetében kiderült, hisz Injaznak 2015-ben utóda született.

Az állatnak később még két picinye született, és 2021-ben vemhes volt egy harmadikkal is, ám akkor nehézellés lépett fel nála, és elpusztult. Injaz így 12 évet élt, míg a tevék átlagos élettartama nagyjából háromszor ennyi.

Ebéd is készül tevehúsból

A teveklónozás már önmagában a populáció növelése miatt is hasznos lehet, hisz a tevék számtalan módon segítik a közel-keletiek életét. Fogyasztják a húsát, isszák a tejét, és mint közlekedési eszköz is használják, ezek mellett a tevék a hagyományos emírségi életmód kulturális szimbólumai is. Obaid Al-Falasi, az Arabian Desert Camel Riding Center, Dubaj első teveiskolájának társalapítója hangsúlyozta is, hogy tulajdonképpen az állatoknak köszönhető, hogy az olaj vagy a földgáz korszaka előtt működött az élet az Arab-félszigeten.

Az országok és települések közötti utazást és kereskedelmet a tevék segítették elő, akik képesek voltak elviselni a zord éghajlatot, és nagyon kevés takarmány és víz mellett is túléltek

– mondta Al-Falasi, aki emlékeztetett arra is, hogy a tevék sokak számára spirituális jelentőséget is hordoznak.

A tevéket a Korán is említi, sokszor egyedinek írja le más állatokhoz képest, Istentől kapott képességekkel

– mondja Al-Falasi. Ez alapján azt gondolnánk, hogy a szakember ellenzi a klónozást, ő azonban ezt nem tekinti szentségtörésnek.

A klónozás önmagában tudományos vívmány, és annak is kell tekinteni

– mondta.

Dubajban nem csak az említett intézmény dolgozik azon, hogy a természetesen születéseken túl is növelje az állományt, a Dubai Camel Breeding és a Camel Reproduction központokban is ezen ügyködnek. A két laboratórium a klónozás helyett embriótranszferre összpontosít, az eljárás szerint begyűjtik egy nőstényből az embriót, és ezt ültetik be egy másik tevébe, hogy javítsák a szaporodás esélyeit és fel is gyorsítsák azt. Al-Falasi azt mondja, mivel a klónozás túl drága a legtöbb ember számára, az embrióátültetés népszerűbb a térségben.

Karim SAHIB / AFP Klón teveállomány a dubaji Reprodukciós Biotechnológiai Központban

Kihalt fajok feltámasztása sem elérhetetlen

A kétpúpú, vadon élő baktriai teve az egyik leginkább veszélyeztetettebb nagyemlős, többi között azért, mert egyre inkább tartani lehet attól, hogy elveszíti az élőhelyeit, illetve gyakran keresztezik házi tevékkel. A vadon élő példányok megmentése érdekében Waniék az úgynevezett fajközi szomatikus sejtmagátültetést alkalmazzák. Az eljárás során egy közeli rokon fajt használnak egyfajta béranyaként vagy petesejtdonorként, amelyik majd kihordja a klónozott embriókat.

Az első klónozott baktriai teve 2017-ben született, miután a beültetett embriót kihordta egy dromedár. A Reprodukciós Biotechnológiai Központ persze továbbra is termel a pénzes rétegeknek, de Wani feltett szándéka, hogy a klónozási technikát a jövőben más, kritikusan veszélyeztetett állatfajok megmentésére, sőt a kihalt fajok populációnak újraalkotására is felhasználhassák.

Wani ma már sejtbankot tart fenn Dubajban, ahol nem csak tevék, de egyéb állatok, például bivalyok vagy juhok mintái is megtalálhatóak, így a jövőben már ezen állatok sorozatgyártása is megindulhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik