Kultúra

Nemzeti kincs vagyok – kiabálta a mentősöknek a csuklóját tört Eszenyi Enikő, miután hordágyat követelt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Verebes István szerint ez történt a februári főpróbán.

Február végén, visszatérő budapesti előadása, a Csodálatos vagy, Júlia! főpróbáján szenvedett szilánkos csuklótörést Eszenyi Enikő, így a darab premierjét el kellett halasztani – írtuk meg korábban.

A 2020 tavaszán a Vígszínházban óriási botrány középpontjába került színésznőt néhány nappal később hazaengedték a kórházból, azóta pedig már visszatért Szolnokra, ahol azóta újra színpadra állt. Minden visszatért tehát a korábbi kerékvágásba – egészen mostanáig, hiszen Verebes István Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában nemrég arról beszélt:

Eszenyi a jelek szerint nem tanul. Egy ilyen tehetséges, fantasztikus képességű nő, aki rendezőnek is nagyszerű, arról azt hallom, hogy amikor a Játékszínben eltörte a csuklóját és hívták a mentőt, azt kiabálta, hogy hordágy. Erre mondták a mentők, hogy ha valaki eltöri a csuklóját, nem szoktak hordágyat hozni. Eszenyi viszont azt felelte, én egy nemzeti kincs vagyok.

vette észre a Blikk.

A darab premierjének több hónapos csúszását ez persze még nem indokolta volna, március 23-án azonban az előadás egy másik fontos szereplője, a Kossuth-díjas Pásztor Erzsi kiszállt a produkcióból: a nyolcvannyolc éves színésznő azzal indokolta a lépését, hogy nem tudta volna vállalni a sűrű próbafolyamatot, a pletykák szerint azonban nem ez, hanem az Eszenyivel való rossz viszonya volt a távozás valódi oka. Verebes ezt az értesülést is megerősítette.

Az üggyel kapcsolatban a Telex azonnal megkereste a Játékszínt, aminek igazgatója, Bank Tamás reakciójában kijelentette:

az idézett mondat elhangzott a mentő szakápoló felé, viccből, kvázi a balul elsült próba okozta feszültséget oldandó,

Verebes nyilatkozata előtt pedig értetlenül állnak, hiszen

nem volt jelen a próbafolyamat, illetve a fotóspróba során, annál pedig komolyabb színházi szakembernek gondolták, mint aki mendemondák alapján informálja a közvéleményt.

A Csodálatos vagy, Júlia! végül május 6-án debütál majd, a főszerepben Eszenyi Enikővel, Pásztor szerepét azonban Varga Mária vette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik