Kultúra

Hazaengedték a kórházból Eszenyi Enikőt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Egyik kollégája szerint a színésznőt nagyon megrázták a történtek.

Már otthon lábadozik Eszenyi Enikő azt követően, hogy múlt héten egy színházi baleset következtében eltörte a csuklóját. A Vígszínház egykori igazgatónője sokéves kihagyás után vállalt munkát Budapesten, ahol a Játékszínben tért volna vissza a Csodálatos vagy, Júlia! című darab főszereplőjeként. A színésznő a darab fotóspróbáján szenvedett balesetet, amelynek következtében eltört a csuklója, mentővel vitték kórházba, ahol meg kellett műteni.

A baleset miatt hónapokkal elhalasztották a február 25-re ütemezett bemutatót. A Blikknek a színház egyik alkalmazottja arról beszélt, hogy a színésznő ugyan már jobban van, megviselték a történtek.

Még mindig nagyon odavan, rendkívül szomorú, hogy így alakultak a dolgok. Azonban nem hagyta el magát, úgy tudom, már hazamehetett, otthon gyógyul. Mindent megtesz azért, hogy minél előbb helyre jöjjön és folytatódhassanak a próbák

– mesélte a lapnak a színésznő kollégája. Hozzátette, hogy egyelőre sok a kérdőjel a darab körül, még a színészek sem tudják pontosan, mi lesz a darabbal:

Azt mondták nekik, majd telefonon kapnak értesítést, de eddig még semmi konkrétat nem tudni. A színháznak nem kis feladat mindezt megoldani, hiszen az következő hónapokra több előadást is meghirdetett, de most az egész műsorrendet át kell szervezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik