Kultúra

Meghalt Seymour Stein, aki a Ramonest és Madonnát adta a világnak

Vivien Killilea / WireImage / Getty Images
Vivien Killilea / WireImage / Getty Images
A szakember nyolcvanéves volt.

Vasárnap, saját otthonában rákban elhunyt Seymour Stein, az amerikai zeneipar egyik legfontosabb alakja – írta meg lánya közlése alapján a New York Times.

A tizenhárom évesen már a Billboardnak lemezkritikákat író férfi rövidesen a James Brown-t is foglalkoztató lemezcégnél, a King Recordsnál, illetve a Red Bird Records-nál folytatta a karrierjét, 1966-ban pedig Richard Gottehrerrel megalapította a Sire Records-ot, ami az elmúlt fél évszázad számtalan fontos zenekarát adta a világnak: nekik köszönhetően jutott például el a világhírnévig a Ramones, a Talking Heads, az Aphex Twin, a Pretenders, a Cure, a Smiths, Morrisey, Lou Reed, a My Bloody Valentine, a Ministry, a Depeche Mode, sőt, Madonna is, aki

Stein-t nyitott szívműtétje után egy kórházban látogatta meg, a férfi pedig felajánlotta neki a karrierjét örökre megváltoztató ajánlatot.

A férfi 2011 júliusában Magyarországon is járt, akkor a Quart készített vele interjút – ebben elmondta:

semmihez nincs tehetségem, csak jó fülem van. Voltak zenekarok, akikkel szívesen dolgoztam volna, de végül mégsem jött össze, ez mindenkivel megtörténik, nem nyerhetünk folyton.

Stein az interjú során arról is beszélt, hogy a családja miatt régóta el akart már jutni Magyarországra, ez végül azonban csak tizenkét évvel ezelőtt sikerült először:

 Két város volt a világon, ahová régóta szerettem volna eljutni, de sosem jött össze: Budapest és Prága. Most végre volt pár szabad napom, és meg tudtam látogatni mindkettőt. […] Amikor felültem a repülőre Londonban, akkor láttam az újságban, hogy meghalt Habsburg Ottó, ezt valamiféle ómennek tekintettem. Mindent imádok, ami az Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatos! A nagymamám egy kis galíciai faluban született, úgyhogy ő is a Monarchia alattvalója volt, és mindig is osztráknak vallotta magát, nem pedig lengyelnek, hiába tartozik ma már oda a terület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik