Élő Nagyvilág

Május végéig őrizetben marad az amerikai újságíró, az USA aggodalmának adott hangot

AFP
AFP

Az Egyesült Államok aggódik az amerikai újságíró letartóztatása miatt

Az Egyesült Államok mélyen aggódik amiatt, hogy Oroszországban letartóztattak egy amerikai állampolgárságú újságírót – mondta Antony Blinken külügyminiszter a Wall Street Journal riporterének, Evan Gershkovichnak a letartóztatásával kapcsolatban.

A lehető leghatározottabban elítéljük a Kreml kísérleteit az újságírók és a civil társadalom megfélemlítésére, elnyomására és megbüntetésére

– áll a nyilatkozatban.

A Fehér Ház megerősítette, hogy a külügyminisztérium közvetlen kapcsolatban áll az orosz kormánnyal Gershkovich fogva tartása miatt, a konzuli segítség biztosítása érdekében. A közlemény szerint a Biden-kormányzat felvette a kapcsolatot az újságíró családjával és munkaadójával is.

Az amerikai állampolgárok haladéktalanul távozzanak Oroszországból, tanácsolja továbbra is a külügyminisztérium.

12 horvát helikoptert kap Ukrajna

Horvátország tizenkét Mi-8 és két Mi-8T típusú szovjet-orosz gyártmányú közepes szállító helikoptert küld Ukrajnának – ezt Mario Banozic védelmi miniszter erősítette meg csütörtökön, a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

A tárcavezető egy nappal korábban Odesszába utazott, ahol Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel tárgyalt.

A horvát kormány titkosított minden információt, amely az Ukrajnának szánt katonai segítségre vonatkozik. Ezért most először erősítették meg hivatalosan a döntést. Andrej Plenkovic horvát kormányfő mindazonáltal már novemberben bejelentette, hogy helikoptereket adományoznak Kijevnek.

A most szóban forgó eszközöket nem számítva Horvátország jelenleg tíz Mi-171Sh szovjet tervezésű orosz katonai szállító helikopterrel és négy amerikai Sikorsky UH-60 Black Hawk típusú harci helikopterrel rendelkezik.

A Jutarnji List című horvát napilap korábban arról írt: a zágrábi kormány eddig 160 millió eurót (60,7 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá Ukrajna számára, ebből 123 millió eurót katonai célokra. Horvátország gépkarabélyokat, lőszereket, aknavetőket és páncéltörőket küldött már Ukrajnába.

A kormány csütörtökön arról is döntött, hogy Zágráb félmillió euróval járul hozzá az új átfogó NATO-segélycsomaghoz, amely védekezés céljára szánt, halált nem okozó eszközökkel támogatja Ukrajnát.

Plenkovic azt is bejelentette: megállapodást írtak alá az Egyesült Államokkal, amely szerint Washington 140 millió dollár (48,7 milliárd forint) értékben támogatja Horvátországot a külföldi fegyveres erők finanszírozási programján keresztül. Az összeg egy részét további Black Hawk helikopterek vásárlására fordítják – tette hozzá.

Folytatjuk együttműködésünket az Egyesült Államokkal

– mondta, hozzátéve, hogy Horvátország eddig már 800 millió dollárt kapott a programon keresztül.

Szijjártó: Nem újdonság, hogy Magyarország ott van a barátságtalan államok orosz jegyzékében

Ahogy az Európai Unió mindegyik tagállama, úgy Magyarország is hónapok óta megtalálható az úgynevezett barátságtalan államok orosz jegyzékében, ennek ellenére azonban zavartalanul, korrekt módon zajlik például az energetikai együttműködés is a felek között, erről beszélt Szijjártó Péter a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) energetikai miniszteri találkozóját követő sajtótájékoztatón.

Koszticsák Szilárd / MTI Kubanycsbek Omuralijev, a TÁSZ fõtitkára, Ibraev Taalaibek kirgiz, Parviz Shahbazov azeri, Fatih Dönmez török energiaügyi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Azim Akhmedkhadjaev üzbég és Askhat Khassenov kazah energiaügyi miniszterhelyettes a Budapesten, a Puskás Arénában.

Mint ismert, Oroszország magyarországi nagykövete egy interjúban beszélt arról, hogy hazánk a szankciókhoz való csatlakozása miatt Oroszországgal szemben barátságtalan országnak minősül.

Szijjártót a jelek szerint ez nem lepte meg.

Itt semmi újdonság nincsen, dacára annak, hogy mi ezen a listán rajta vagyunk, az energetikai együttműködésünk zavartalanul és korrektül zajlik

– fogalmazott.

Kiemelte, hogy a hosszú távú orosz gázszállítási szerződés megbízható, a Gaprom megbízható partner, ez az évi 4,5 milliárd köbméter biztosítja hazánk ellátásbiztonságát hosszú távon. Mint közölte, az éves fogyasztás 9-10 milliárd köbméter, s ebből kétmilliárdot tehet ki a jövőben az azeri forrás.

Szijjártó a svéd NATO-csatlakozásról is szót ejtett a tájékoztatón, erről itt írtunk bővebben.

Május végéig őrizetben marad a Wall Street Journal kémkedés miatt letartóztatott újságírója

Egy moszkvai bíróság elrendelte, hogy a Wall Street Journal kémkedéssel vádolt tudósítóját, Evan Gershkovichot május 29-éig tartsák előzetes letartóztatásban.

Gershkovich a bíróság előtt ártatlannak vallotta magát az orosz állami hírügynökség beszámolója szerint. Az amerikai lap újságírójának ügyvédje nem vehetett részt a tárgyaláson, Nathasa Bertrand a CNN-nek azt mondta, arról tájékoztatták, hogy az újságírónak már van kirendelt védője.

Kémkedésért Oroszországban 20 évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki.

A The Wall Street Journal riporterük azonnal szabadon bocsátását követeli

A Wall Street Journal határozottan tagadja az Evan Gershkovich riportere ellen felhozott kémkedési vádakat – írja a The Guardian. A közlemény így szól:

A The Wall Street Journal határozottan tagadja az FSZB állításait, és kérjük riporterünk, Evan Gershkovich azonnali szabadon bocsátását. Szolidárisak vagyunk Evannal és családjával.

Csütörtökön az orosz biztonsági szolgálatok kémkedés vádjával őrizetbe vették Evan Gershkovichot az Urál-hegységben fekvő Jekatyerinburgban, miközben állítólag „titkos információkhoz próbált hozzájutni”.

Az orosz biztonsági szolgálat azt állította, hogy Gershkovich „titkos információkat gyűjtött az orosz hadiipar egyik vállalatának tevékenységéről”. Gershkovich akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat, ha kémkedésért elítélik.

Orosz nagykövet: Magyarország a szankciókhoz való csatlakozása miatt Oroszországgal szemben barátságtalan országnak minősül

„Magyarország a szankciókhoz való csatlakozása miatt Oroszországgal szemben barátságtalan országnak minősül, amivel szemben a megtorló intézkedéseinket lehet alkalmazni. De a párbeszéd csatornái továbbra is nyitva állnak” – mondta Jevgenyij Sztanyiszlavov, Oroszország magyarországi nagykövete a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek. A 444 szemléje szerint a nagykövet úgy fogalmazott:

Budapest pragmatikus álláspontot képvisel, amit még az EU- és NATO-szövetségesek nyomására sem fog feladni.

Bruzák Noémi / MTI Jevgenyij Sztanyiszlavov, Oroszorság magyarországi nagykövete beszél a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján tartott megemlékezésen a budapesti Holokauszt Emlékközpontban Központban 2022. január 27-én.

Sztanyiszlavov úgy látja, hogy a szankciók egyre negatívabb hatással vannak az Oroszország és Magyarország közötti együttműködés minden területére, beleértve a gazdaságot, a politikát, a kultúrát és az emberi kapcsolatokat.

Kínai védelmi miniszter: készek vagyunk fokozni az orosz hadsereggel a stratégiai kommunikációt és egyeztetést

A kínai hadsereg kész fokozni az orosz hadsereggel a stratégiai kommunikációt és egyeztetést – jelentette ki a kínai védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.

A két ország kész együtt tenni a globális biztonsági kezdeményezések megvalósításért

– fogalmazott tájékoztatóján Tan Ke-fej, a védelmi tárca szóvivője. Hozzátette: a felek a bizalom elmélyítésére törekszenek, nemzetközi téren pedig a tisztesség és az igazságosság közös védelmezésére. Mint mondta, a jövőben is tartanak közös tengeri, légi járőrözéseket és hadgyakorlatokat.

Az Egyesült Államok részéről korábban azt vetették Kína szemére, hogy drónok, tüzérségi eszközök és lőszerek küldését fontolgatja Oroszországnak. Peking dezinformációnak minősítette Washington állításait, hozzátéve, hogy „nem Kína az az ország, amely olajat önt a tűzre azzal, hogy fegyverszállítmányokat eszközöl az orosz-ukrán konfliktus során”.

A szóvivő kitért az Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között nemrég létrejött, Ausztráliát a legkorszerűbb, atommeghajtású támadó tengeralattjárókkal ellátó megállapodásra is, hangsúlyozva, hogy ez fegyverkezési versenyt indíthat el a térségben. A London, Canberra és Washington közötti szövetséget a szóvivő „a hidegháborús mentalitás megnyilvánulásának” nevezte, amely „haszontalan és rendkívül káros”. Mint mondta, ez a nukleáris elrettentés politikájának kiterjesztése, eszköz „a NATO ázsiai-csendes-óceáni változatának” kiépítéséhez, aminek komoly hatása lesz a régió békéjére és stabilitására.

(MTI)

Pincékben rejtegetik gyerekeiket az ukrán szülők az önkéntesek elől

A civileket evakuáló ukrán önkéntesek beszámolói szerint egyes szülők pincékben rejtik el gyermekeiket, hogy megakadályozzák a kimenekítésüket – írja a The Guardian. A cikk szerint ennek egyik oka, hogy sokan a hónap óta tartó bombázások miatt pszichésen teljesen megtörtek. Március elején az ukrán kormány engedélyt adott a helyi hatóságoknak a keleti Bakhmut városában, hogy evakuálják a gyerekeket.

Az egyik önkéntes elmondása szerint találkoztak olyan gyerekkel, amelyik szeptember óta nem volt kint az utcán, a gyerek keze pedig már szürke volt a napfény hiányától. Az anya elmondta, hogy félt kimenni a szabadba, és nem volt hová mennie. Az ukrán hatóságok szerint még mindig 4000 civil tartózkodik a városban, de azt nem tudni, hogy a maradók között hány gyerek van.

Sokan attól tartanak, hogy ha elhagyják a várost még egy pincében sem tudják meghúzni magukat, nem bíznak az állami segítségben.

Kémkedés miatt letartóztatták a Wall Street Journal újságíróját Oroszországban

Az orosz biztonsági szolgálatok kémkedés vádjával őrizetbe vették a Wall Street Journal újságíróját – írja a The Guardian. Az Associated Press jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön közölte, hogy Evan Gershkovichot az Urál-hegységben fekvő Jekatyerinburgban vették őrizetbe, miközben állítólag „titkos információkhoz próbált hozzájutni”.

A biztonsági szolgálat azt állította, hogy Gershkovich „titkos információkat gyűjtött az orosz hadiipar egyik vállalatának tevékenységéről”. Az FSZB nem közölte, hogy pontosan mikor történt a letartóztatás. Gershkovich akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat, ha kémkedésért elítélik.

Az oroszok megemelik a Zaporizzsjai Atomerőmű dolgozóinak létszámát

Április végéig négy és fél ezerre emeli Oroszország a megszállt Zaporizzsjai Atomerőmű dolgozóinak létszámát. Ezt Renat Karcsaa, a Roszenergoatom orosz konszern vezérigazgatójának tanácsadója mondta el csütörtökön a TASZSZ orosz hírügynökségnek. Közlése szerint eddig háromezer munkavállaló írta alá a kollektív szerződést.

Az Ukrajna területén fekvő atomerőművet 2022 februárjáig az ukrán Enerhoatom konszern igazgatta. A háború megindítása után röviddel, 2022. február végén az orosz hadsereg ellenőrzése alá vonta a létesítményt. 2022. október 5-én a Roszenergoatom orosz konszern létrehozta a ZAESZ-t üzemeltető társaságot, Vlagyimir Putyin pedig elnöki rendelettel orosz állami tulajdonba vette a megszállt erőművet. Három nappal később az orosz elnök utasítására a kormány moszkvai székhellyel létrehozta a Zaporozsjei Atomerőmű vállalatot.

Toborzó kampányt készítenek elő az oroszok

Az orosz hatóságok 400 ezer fős toborzó kampányt készítenek elő – írja a brit védelmi minisztérium közleményében. Közben a Reuters arról számolt be, hogy az orosz támadások intenzitása csökkenni látszik.

Az ukrán fegyveres erők vezérkara viszont tegnap késő esti jelentésében elismerte, hogy az oroszok „bizonyos fokú” sikert értek el a Bakhmut városánál.

Celestino Arce / NurPhoto / AFP Egy hadsereg toborzását népszerűsítő óriásplakát egy szentpétervári villamosmegállónál. A plakát szövege: „Szolgáld Oroszországot, igazi munkával!”

Rekordmélyre csökkent a munkanélküliség Oroszországban

Oroszországban éves szinten lassult az ipari termelés csökkenése, ugyanakkor gyorsult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése februárban, a munkanélküliség rekordmélyre csökkent – írja az MTI. Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy februárban az ipari termelés éves szintű csökkenése 1,7 százalékra lassult a januári 2,4 százalékos esést követően. Elemzők arra számítottak, hogy az ipari termelés visszaesése jelentősebben, 1,5 százalékra lassul. Januárhoz képest februárban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés.

Az idei első két hónapban az orosz ipari termelés 2 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Elemzők az év egészére az ipari termelés 1 százalékos esésére számítanak a tavalyi 0,6 százalékos csökkenés után. Ugyancsak a statisztikai hivatal közölte, hogy februárban a kiskereskedelmi forgalom éves szintű csökkenése 7,8 százalékra gyorsult a januári 6,6 százalék után. Szakértők a visszaesés nagyobb gyorsulásával, 11,1 százalékos csökkenéssel számoltak.

Havi összevetésben a kiskereskedelmi forgalom 1,3 százalékkal csökkent februárban. Az év első két hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 7,2 százalékkal csökkent éves összevetésben.

A hivatal azt közölte továbbá, hogy a munkanélküliségi ráta történelmi mélypontra, 3,5 százalékra süllyedt februárban a januári 3,6 százalékról.

Szakértők a ráta emelkedésére, 3,8 százalékra számítottak. Hivatalos adatok szerint idén februárban a munkanélküliek száma 2 millió 635 ezer volt, 99 ezerrel kevesebb a januárinál.

Törökországba látogathat Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök április 27-én Törökországba látogathat az orosz kivitelezésű Akkuyu Atomerőmű ünnepélyes felavatására – közölte Tayyip Erdogan török elnök szerda este. Az ATV-A Haber török hírtelevíziónak adott interjúban Erdogan azt mondta, hogy Putyin személyesen utazhat el Mersinbe, vagy videókonferencia keretében vehet részt a megnyitón – írja az MTI.

A Törökország déli, Mersin tartományában épült létesítmény Törökország első atomerőműve. A tervek szerint évi 35 milliárd kilowattóra áramot fog termelni, ami a török áramszükséglet mintegy 10 százaléka. Az üzem BOO-konstrukció (build-own-operate) alapján épült meg a Roszatom kivitelezésében. Ez azt jelenti, hogy orosz tulajdonban marad, és az üzemeltető is az orosz fél, a török állam pedig garantálja a villamos energia megvásárlását egyeztetett áron. Az erőmű négy, egyenként 1200 megawatt teljesítményű reaktorral működik.

Olvasói sztorik