Gazdaság

A Malév nélkül is életben a ferihegyi reptér

Budapest-repuloter(960x640)(3).jpg (budapest, repülőtér, tábla, )
Budapest-repuloter(960x640)(3).jpg (budapest, repülőtér, tábla, )

A magyar nemzeti légitársaság megszűnése ellenére is jól teljesített a Budapest Airport. Az utasszám alig csökkent, a repülőtér megítélése pedig javult.

A Malév elvesztése és az elhúzódó világgazdasági válság ellenére is alig 4,7 %-os utasszám csökkenéssel zárta az elmúlt évet a Budapest Airport – áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében. A magyar főváros légikikötője egészen pontosan 8 504 020 utast fogadott vagy indított az elmúlt évben, annak ellenére, hogy húsz százalékkal a tíz évvel ezelőtti szintre csökkent a fel- és leszállások száma – közölte a Budapest Airport.

A közlemény szerint a Malév 2012. február 3-i csődje után a légitársaságok villámgyorsan reagáltak a keletkezett piaci résre, és pár napon belül már többen is új járatokat kezdtek el indítani a budapesti repülőtérre. 2012-ben egy sor új légitársaság is megjelent Budapesten, számos más légitársaság pedig vagy a járatok számának növelésével vagy a meglévő gépek nagyobbra cserélésével reagált a kialakult helyzetre. Emiatt lényegesen javult a repülőgépek kihasználtsága Budapesten, viszont mintegy 23 000-rel csökkent a le- és felszállások száma – áll a közleményben.

Gyökeresen átalakult a légitársaságok aránya is azzal, hogy a fapados légitársaságok aránya a 2011-es 26 %-ról tavaly 52 %-ra emelkedett. Ennek megfelelően átalakultak az utazási szokások, sőt a magyarországi idegenforgalom jellege is megváltozott: a panziók, a diákszállók és a 3 csillagos hotelek soha nem látott forgalmat bonyolítottak tavaly – közölte a Budapest Airport.

Bár a Budapest Airport egy sor drasztikus költségcsökkentő intézkedést volt kénytelen bevezetni, az utaskiszolgálás minősége nem hogy csökkent, hanem még emelkedett is – áll a közleményben. Az utasok szerint tovább javult Ferihegyen a biztonsági ellenőrzés (udvariasság és segítőkészség, a vizsgálat alapossága, várakozási idő, valamint az általános biztonságérzet) továbbra is rendkívül jónak látják az utasok a repülőtéri éttermi kínálat ár/érték arányát, a repülőtéri üzletek választékát és kínálatát – közölte a Budapest Airport.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik