Belföld

Gödön indul a polgármesteri címért Orosz Mihály Zoltán, az érpataki modell atyja

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu

Gödön indul a polgármesteri székért és egy megüresedett képviselői pozícióért Orosz Mihály Zoltán – írja a Mérce. Ő Érpatak egykori rendpárti, szélsőjobboldali polgármestere, akinek a kutyáját véletlenül úgy hívják, mint Adolf Hitlerét, és aki egyszer nyilvánosan felakasztott egy Benjamin Netanjahu, és egy Simon Peresz arcú bábút.

Orosz Mihály Zoltánt 2018. márciusában nagyon elverték az érpataki időközi választáson, amit azután írtak ki, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát, mert a település a polgármester irányítása alatt működésképtelenné vált. Azóta Orosz Nagykállón önkormányzati képviselő, de most – új Facebook-oldala alapján – az akkumulátorgyárak elleni harc jegyében Gödre tenné át székhelyét.

Orosz polgármestersége alatt 2015-ös és 2016-os évre sem volt Érpatak önkormányzatának elfogadott zárszámadása, amely alapján az állam ellenőrizni tudja a központi költségvetést és annak végrehajtását, ennek hiányában pedig két évig több tízmilliós támogatástól esett el a település. 2017-ben már közüzemi számlákat sem fizetett az önkormányzat, aminek következtében a gázszolgáltatást ki is kapcsolták. A volt polgármesternek köszönhetően ráadásul Érpatak szinte az összes környező településsel perben állt, ami további sok millió forintos kiadásokkal járt.

Idén év elején lemondott tisztségéről Hlavács Judit gödi képviselő, nem sokkal később pedig Balogh Csaba polgármester is, az önkormányzati munkát ellehetetlenítő belharcokra és a demokrácia hiányára hivatkozva.

Az ellenzéki pártok és a Fidesz sem állított egyelőre jelölteket a Pest megyei kisvárosban annak ellenére, hogy Göd legmeghatározóbb ügye az elmúlt 5 évben a Samsung akkumulátorgyára volt, és feltehetőleg a következő éveké is az lesz. Ugyanakkor függetlenként indul Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok, akinek korábbi pályafutásáról Kamera címmel könyv jelent meg, melynek előszavát Orbán Viktor és Szijjártó Péter írták.

Az ajánlásgyűjtés március 25-én indul, a választás pedig május 14-én lesz Gödön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik