Közélet

Varga Mihály: a foci nem politika

Kedden jelentette be az MLSZ, hogy sikerült zöld ágra vergődnie az UEFA-val, így a jövőben – legkorábban már a pénteken, az észtek ellen –  újra be lehet vinni nagy-magyarországos zászlókat, drapériákat, molinókat a magyar futballválogatott meccseire. Az indoklás szerint a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek „rasszista magatartásnak”, ugyanakkor ha az engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen módon rasszista vagy politikai üzenet kerül, vagy a drapériához bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kapcsolódik, annak ugyanúgy következménye lesz.

Az UEFA döntése megörvendeztette a hazai futballkedvelőket, köztük Varga Mihály pénzügyminisztert is, aki egy Facebook-bejegyzésben szögezte le, hogy a foci nem politika. Mindehez pedig egy olyan képet posztolt, ahol nem éppen civil viseletben egy nagy-magyarországos térkép előtt áll.

Akadt már diplomáciai problémája ehhez nagyon hasonlító fotóból magyar politikusnak, egészen konkrétan Orbán Viktornak. Jó három évvel ezelőtt a kormányfő egy olyan fotót posztolt az adventi sorozatában, amelyen egy Nagy-Magyarország térkép árnyékában ült le tárgyalni. Mindez leginkább a horvátokat háborította fel, az ország miniszterelnöke, Andrej Plenkovic ki is jelentette akkor, hogy „Horvátország határai ott vannak, ahol vannak”.  Tavaly aztán a kormányfő nagy-magyarországos sállal a nyakában tekintette meg a helyszínen Dzsudzsák Balázs búcsúmeccsét. Különbőző hangnemben, de Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában és Horvátországban sem hagyták mindezt szó nélkül. Orbán később azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy „ne lássunk bele olyat, ami nincs”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik