Közélet

Nem árulja el az Országos Mentőszolgálat, hogy hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződését

Hiába kérdezett rá kétszer is a 444, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egyelőre nem hajlandó elárulni, hogy hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződést Győr-Moson-Sopron, Szabolcs és Borsod megyékben.

A lap csütörtökön kereste az OMSZ-t, de mivel innen nem érkezett válasz, másnap tettek egy próbát a Belügyminisztériumnál is. Innen csak annyi reakció érkezett, hogy a kérdést továbbítják ugyancsak az OMSZ-nek, válasznak azonban egyelőre nincs nyoma.

A Magyar Ovosi Kamara (MOK) – amelynek szintén nincsenek információi a fenti kérdésben – a február eleji küldöttgyűlésén döntött arról az iránymutatásról, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződésüket. Ezzel tiltakoztak a kormány bizonyos intézkedéseivel szemben, a háziorvosi praxisok finanszírozásának és az orvosok értékelési szempontjainak kérdésében, továbbá béremelést és jövőbe mutató koncepciót is követeltek a kormánytól.

A nyomásgyakorlás eredménye az lett, hogy Győr-Moson-Sopronban megyében már rezidenseket kellett beállítani ügyelni a hiányzó háziorvosok helyett. Napokkal később válaszul a kormány kétharmaddal törölte el a kötelező kamarai tagságot, jelentősen meggyengítve ezzel a MOK pozícióját és lehetőségeit. Két hét után azonban már legalább húszezer orvos jelezte, hogy továbbra is kamarai tag kíván maradni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik