Nagyvilág

Betiltották az abortusztablettát Wyomingban, az USA-ban elsőként

AndreyPopov / Getty Images
AndreyPopov / Getty Images

Wyoming első amerikai államként tiltotta be az abortusztablettákat, miután a republikánus kormányzó aláírta azt a törvényt, amely illegálissá tette a tabletták felírását és eladását. – írja a BBC.

A törvény a tervek szerint július 1-jén léphet hatályba, ezt követően pedig akár hat hónap börtönbüntetést és 9000 dolláros bírságot is kaphatnak, akik a szabályok ellen vétenek. Ez a fajta terhességmegszakítás egyébként az egyik leggyakoribb módszer jelenleg az elvetetésre az Egyesült Államokban.

Amellett, hogy Mark Gordon republikánus kormányzó pénteken aláírta a törvényt, egy texasi bíró olyan pert fontolgat, amelynek következtében országszerte betilthatják az abortusztablettát. Donald Trump kinevezettje, Matthew Kacsmaryk a gyakran használt mifepriszton árusítását is korlátozná.

A mostani tiltás nem terjed ki az esemény utáni tablettákra.

Antonio Serrano, egy Wyoming állambeli érdekvédelmi szervezet igazgatója bírálta a törvényjavaslatot, szerinte ugyanis az ember egészségének, nem pedig a politikának kell irányítania a fontos orvosi döntéseket – beleértve az abortuszról szóló döntést is.

Wyoming mellett több állam is korlátozásokat vezetett be az abortuszgyógyszerekre vonatkozóan, melynek keretében megkövetelik, hogy a tablettához való hozzájutás előtt orvosi konzultáción esennek át a nők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik