Élet-Stílus

VV Kriszti kiborult, miután megmutatták neki, miket mondott róla VV Melina

Most már úgy érzi, nincs mit megbeszélnie az egykori villatársával.

A múlt hétvégén VV Kriszti nyerte meg a ValóVilág 11. évadát. Az ezüstérmes VV Melina ekkor elutasította az ölelését, csak kezet rázni volt vele hajlandó. VV Kriszti a győzelme után azt mondta, sajnálja, hogy így váltak el, de bízik abban, hogy rendezni tudják majd a nézeteltéréseiket.

A nyertes a minap az rtl.hu stúdiójában járt, ahol levetítettek neki néhány villabeli jelenetet. Ezeket látva egyebek között azt is elmondta, hogy dühös, amiért VV Ricóval megcsinálták azt a villahíradót, amiben megszégyenítették VV Melinát. A véleménye viszont pár perc múlva változni látszott, ekkor ugyanis olyan felvételeket mutattak neki, amelyeken VV Melina arról beszél, hogy őt tartja a villa legnagyobb manipulátorának, akit utál, és biztosan őt tiltja majd le először, ha véget ér a reality.

Jézusom! Tíz pofoncsapást érzek az arcomon. Nem tudom, hogy miért nem tudtam eddig, hogy a Melina ezt viszi magában folyamatosan. Mert én úgy voltam, hogy már… kb. én éreztem magam a megszállottjának, hogy valahogy mindig van vele interakcióm, de nem akarom, és már menekülni akarok ebből a helyzetből, menekülni akarok előle, mert már nem bírom ezt a feszültséget. És így folyamatosan az agyában vagyok? Folyamatosan hajtogatja mindenkinek, hogy én milyen szar ember vagyok? Ezeket például nekem miért nem mondta soha?

– kérdezte.

Legszívesebben fognám, és amúgy szétverném ezt a tévét. Vagy visszamennék az akkori önmagamba a villába, visszamennék a Melihez, és kurvára nem félnék tőle. És nem az lenne, hogy én akarnám belélátni a jót. Azt érzem, hogy már nem akarok vele beszélni. Tényleg, hagyni kell ezt az egészet, mert ez a nő így lát, és elengedtem. Felszabadultam!

– jelentette ki, majd a könnyeivel küzdve közölte, már nem érdekli, hogy részt abban a bizonyos villahíradóban.

VV Kriszti ezt követően a múltjáról is beszélt: mint mondta, sok dologra jött rá a villában saját magával kapcsolatban.

Egy, ami nekem nagyon fontos, így, hogy meg is nyertem, hogy higgyek magamban. Bízzak magamban, higgyem el, hogy én is jó tudok lenni. És hogy tényleg sikerülhet az életemben sok minden. Nem tudom, hogy miért gondoltam én magamat rossznak, vagy mi alakította az életem során azt, hogy ennyire nem tudtam magamat se elfogadni. Nem tudom, mert igyekeztem, úgy élem az életem, hogy elfogadjam magam, de valahogy nem tudtam úgy belenézni a tükörbe, hogy ne azt lássam, hogy fúj, de csúnya vagyok, vagy fúj, de nem vagyok elégedett, de hülyeségeket csinálok folyamatosan, veszekszem emiatt a szüleimmel. Ők se bíznak bennem, féltenek

– magyarázta a reality győztese, hozzátéve: azért jelentkezett a műsorba, hogy bizonyíthasson a szüleinek, első sorban az édesanyjának, aki felnevelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik