Gazdaság

Hungarikumok Oroszországban

paprika (paprika, )
paprika (paprika, )

Paprika néven nyílt magyar bolt Moszkvában. Hamarosan más orosz városban is lehet majd magyar élelmiszereket kapni.

Magyar élelmiszereket árusító bolt nyílt szerdán Moszkvában Paprika néven, a tervek szerint egy éven belül 10-15 üzletből álló hálózat jön létre Oroszországban – mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az átadás után telefonon.

A magyar és orosz tulajdonosok által alapított Paprika Kft. minden egymilliónál nagyobb lakosú orosz városban nyit üzletet, amelyeknek egységes arculatuk lesz.

Az első, nagyjából kétszáz négyzetméteres alapterületű boltban a szalámik, húsáruk, borok, pálinkák, csokoládék, sörök mellett büfé is működik, ahol tradicionális magyar ételeket kínálnak.

Fazekas Sándor szerint a magyar agrárpolitika fontos része az oroszországi élelmiszerexport támogatása. Az oroszországi export 2010 óta folyamatosan emelkedik, évente 20-25 százalékkal nő, az elmúlt negyedévben is hasonló növekedés volt tapasztalható. Ez a dinamikus emelkedés teszi lehetővé, hogy egyre több késztermék, minőségi magyar kézműves termék jusson el az orosz piacra, és prémium terméket árusító üzletek nyíljanak.

Oroszországban a vásárlók keresik a magyar élelmiszereket, amelyek ott elismertek, kimagasló érdeklődés mutatkozik a magyar borok, pezsgők és húsáruk iránt – mondta a miniszter.

Fazekas Sándor az Ilja Vasziljevics Sesztakov orosz mezőgazdasági miniszterhelyettessel folytatott megbeszéléseit összegezve elmondta, hogy jelenleg 100 magyar cégnek van beszállítói jogosultsága az orosz piacra. Terveik szerint a beszállítói körbe további ötven vállalkozást vonnának be a magyar élelmiszerexport további növeléséhez. A magyar-orosz agrárkapcsolatokat erősíti az őszi budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) is, amelyen Oroszország ezúttal kiemelt kiállítópartnerként vesz rész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik