Sport

Óvnak a szegedi kosarasok

Szedeák (szedeák, kosárlabda)
Szedeák (szedeák, kosárlabda)

A Naturtex-SZTE-Szedeák férfi-kosárlabdacsapata úgy véli, hogy a Körmend elleni vereséghez játékvezetői hibák vezettek.

Szombaton mi is beszámoltunk róla, hogy a szegedi kosárcsapat nagy csatában, két ponttal maradt alul hazai pályán a Lami-Véd Körmend ellen a hazai pontvadászatban, a vasiak 87-85-re nyertek. A Szedeák részéről Méhes Gábor alelnök nyilatkozott a szegedma.hu-nak és elmondta, a klub óvni fog:

“Nem könnyű túllépni a szombaton történteken, már csak azért sem, mert ezzel a vereséggel egy lépéssel messzebb kerültünk a bajnoki rájátszástól. Persze, amíg bármilyen esély is mutatkozik, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé, az utolsó pillanatig fogunk küzdeni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sajnos a Körmend elleni mérkőzésen nem játszottunk jól, nem volt meg az a ritmusa a játékunknak, amely az elmúlt egy hónapban több győzelmet is eredményezett.

Ezzel együtt szeretném megjegyezni, ezen a találkozón újfent kiütközött az, ami az elmúlt három idény során nagyon sokszor: a játékvezetők még mindig kiscsapatként kezelnek bennünket, és a nagynevű, nagy múltú klubok ellen – álljanak azok pillanatnyilag bárhogyan a tabellán – ennek jó néhány alkalommal meg is ittuk a levét. Egy éve ilyenkor a Falco elleni hazai vereség után néztünk egymásra értetlenül, és még csak nem is sejtettük, miért kaptuk azt a játékvezetőktől, amit.

A csalódottságunkat az sem csillapította, hogy a meccs utáni egy hétben a Játékvezetői Bizottság prominens képviselői többször felhívtak bennünket, és elnézést kértek a történtek miatt, mondván, azt a meccset valójában megnyertük. Fájdalom, a tabellán ezt nem tüntették fel…

Úgy gondolom, ezúttal nem volt annyira kirívó az eset, de több szituációban ismét megérezhettük, hogy mi ‘csak’ a Szedeák vagyunk, a másik oldalon pedig a nagy Körmend áll. Nem tagadom, borzasztó nehezen tudom elfogadni ezt a helyzetet, egyre inkább úgy érzem, bizonyos helyeken nem tisztelik és nem értékelik kellőképpen azt a becsületes munkát, valamint azt a felelősségteljes, stabil gazdálkodást, amit mi ennél a klubnál évek óta végzünk.

A szombati mérkőzés lefújása után bejelentettük óvási szándékunkat, további lépések a felvételek elemzése után várhatók.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik