Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság az a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a kiskorú gyermeke előtt erőszakoskodott az élettársával. A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi 2019 óta élt együtt a nővel.
Az agresszív férfi január hetedikén a hajánál fogva földre rántotta a nőt, majd a hajánál fogva berántotta egy közeli ingatlan udvarára. Mindennek szemtanúja volt a terhelt kisfia, illetve a férfi anyja, aki a cselekmény abbahagyására szólította fel a fiát. Ennek a gyanúsított nem tett eleget, hanem hosszasan bántalmazta még a párját, aki eközben az eszméletét is elvesztette.
Mindezt annak ellenére, hogy a gyermek elfordította a fejét és a cselekmény abbahagyására szólította fel az apját. Az események következtében az asszony elveszítette az eszméletét és csak másnap reggel tért magához. A nő csak akkor tudott megszökni, amikor azt állította, hogy az ebédkészítéshez akar alapanyagot beszerezni.
Az események következtében a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, figyelemmel azonban a támadott testtájékra és az alkalmazott módszerre, fennállt a súlyosabb sérülések bekövetkezésének lehetősége is.
Figyelemmel a terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a várható büntetés mértékére feltehető, hogy a gyanúsított megpróbálja majd kivonni magát az eljárás alól, és megszökik vagy elrejtőzik. Jelenleg az asszony a rokonai közül is csak néhány személlyel tartja a kapcsolatot. Mindeközben a terhelt többször is próbálkozott a nő felkutatásával, ezért szabadlábon hagyása esetén nagy eséllyel jogellenesen befolyásolná az eljárást.
Mindemellett a bűnismétlés veszélye fennáll vele szemben, ezért az ügyészi indítvány szerint a férfi letartóztatása indokolt. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntést az ügyész és a férfi tudomásul vette. Mivel a védő nem volt jelen, ezért neki három munkanap áll a rendelkezésére a nyilatkozata megtételére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.