Tudomány

80 éve elveszett tengeralattjáróra bukkantak

Wikimedia Commons / Közkincs
Wikimedia Commons / Közkincs

Közel 80 évvel eltűnése után találták meg egy második világháborús tengeralattjáró roncsát – írja az IFLScience. A USS Albacore 1942 júniusában állt szolgálatba, működése alatt tíz ellenséges hajót semmisített meg, ezzel a háború egyik legeredményesebb tengeralattjárója volt.

Az Albacore 1944. október 24-én Pearl Harborból indult útnak, rövidesen viszont nyoma veszett. A háború után megszerzett japán jelentésekből kiderült, hogy november 7-én Hokkaidó közelében felrobbant egy tengeralattjáró, nem sokkal később pedig a felszínre kerültek a jármű felszerelései. A feltételezett Albacore egy akna miatt süllyedhetett el.

Dr. Ura Tamaki, a Tokiói Egyetem munkatársa kollégáival korabeli dokumentumok alapján próbálta azonosítani a roncs helyét, majd az érintett területen helyszíni vizsgálatokat is folytattak. Egy robottal le is merültek a roncshoz, ahol több felvételt készítettek. Az adatokat utóbb elküldték az amerikai Haditengerészeti és Örökségvédelmi Parancsnokságnak (NHHC).

Samuel J. Cox, az NHHC igazgatója köszönetét fejezte ki, egyben gratulált a japán kutatóknak.

Kemény munkájuk és a folyamatos együttműködés révén meg tudtuk erősíteni az Albacore azonosítását több mint 70 évvel azután, hogy elveszett a tengeren

– mondta Cox.

A roncsot ezentúl amerikai törvény védi az ipari tevékenységtől, a maradványokat csak távoli képalkotó módszerekkel, illetve egyéb nem invazív technikákkal lehet majd vizsgálni. Az NHHC szerint a tengeralattjáró a nemzetükért elesett tengerészek nyughelye, ezért minden félnek hadi sírként kell rá tekintenie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik