Tudomány

Intelligensebbek lehetnek a macskatartók, mint a kutyások

Anna Blazhuk / Getty Images
Anna Blazhuk / Getty Images

A magukat macskásnak tartó személyek intelligensebbek lehetnek, mint kutyatartó társaik – írja az IFLScience egy egyesült államokbeli kutatás alapján. A Floridai Egyetem, a Carroll Egyetem és a Marquette Egyetem pszichológus hallgatói által készített tanulmány arra is rámutat, hogy a macskapártiak tábora általában kreatívabb, függetlenebb és lázadóbb.

A 2017-es felmérésben 418 egyetemi hallgatót kérdeztek arról, hogy inkább kutyás vagy macskás embereknek vallják magukat. Ezt követően részletes kérdőívet töltöttek ki velük, amely a főbb személyiségjegyeikre kívánt rámutatni. A résztvevők között hatalmas többségben voltak a kutyások: 352-en vallották magukat az ebek barátjának, és mindössze 66-an részesítették előnyben a macskákat.

A teszt eredményei alapján a macskások jobb érvelési képességgel és magasabb általános intelligenciával rendelkeznek. Emellett az is kiderült, hogy a cicarajongók önállóbbak, nyitottabbak és absztraktabb gondolkodásúak. A kutyások ezzel szemben extrovertáltabbak, szabálykövetőbbek és befogadóbbak.

A tanulmány szerzői szerint a kérdőívek eredménye azt mutatja, hogy az átlagos macskatartó kicsit félénkebb, magánzó személyiség, ugyanakkor kreatívabb és önellátóbb, mint egy kutyatartó. Az ember legjobb barátjának felvigyázói ezzel szemben kötelességtudó, szabálykövető emberek, akik ugyanakkor rendkívül társaságkedvelők. Végül kiemelték:

A kreatív és a macskás emberek személyiségprofilja feltűnően hasonló, ami arra utalhat, hogy a kreatívnak tartott emberek hajlamosak arra, hogy a macskákat részesítsék előnyben háziállatuk kiválasztásakor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik