Belföld

Személyes és politikai támadást lát a csokonyavisontai fürdő ügye mögött a fideszes országgyűlési képviselő

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség.

Májusban teljesen kinyit a csokonyavisontai termálfürdő – írja az Atádhír című helyi hírportál, miután pénteken Szászfalvi László fideszes országgyűlési képviselő és az új tulajdonos képviselője, Hajtó Péter jelenlétében helyszínbejárást tartottak a termálfürdő területén.

Hajtó Péter a lap szerint elmondta, hogy a fürdő adósságállományának 60-70 százalékát két és fél hónap alatt sikerült rendezni.

Amint azt a 24.hu korábban feltárta, a fürdő egy több lépcsős tranzakció eredményeképpen került a Győrben önkormányzati képviselőként tevékenykedő új tulajdonos – édesanyjával közös – családi cégéhez. A fürdő megvételére eredetileg nem ő, hanem egy barcsi építési vállalkozó tett ajánlatot az önkormányzat által kiírt nyílt pályázaton. Az adásvételi szerződést tavaly októberben alá is írták.

Ezt követően azonban a vállalkozó – alig több mint egy hét után – továbbadta először a fürdő nyolcvan, majd pár hét után a maradék húsz százalékát a kormánypárti képviselő cégének.

Az évek óta veszteségesen működő, felújításra szoruló csokonyavisontai termálfürdőt az önkormányzat már tavaly megpróbálta eladni egy magánszemélynek, Kuti Balázsnak, azonban a kormányhivatal törvénytelennek ítélte és megsemmisítette a tranzakciót. Kuti Balázs és az új tulajdonos, Hajtó Péter saját bevallásuk szerint baráti kapcsolatot ápolnak. Sőt, üzleti kapcsolat is kimutatható közöttük: Hajtó Péter korábban átvett Kutitól egy, a jelek szerint nem működő, ám korábban a csokonyavisontai fürdő nevére bejegyzett részvénytársaságot. Ennek a cégnek épp az elmúlt napokban törölték az adószámát.

A fürdő első – sikertelen – eladási kísérlete ügyében tavaly februárban indult nyomozás. Ezt a rendőrség először – bűncselekmény hiányára hivatkozva – megszüntetette. Az ügyészség azonban nem sokkal az ügyet ismertető első cikkünk megjelenése után utasította a rendőrséget a nyomozás folytatására.

Idén januárban a fürdő eladásával kapcsolatban – újabb cikkünk megjelenése után – Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez. Hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával jelenleg is nyomozás folyik az ügyben, az az ő válaszából derült ki.

Szászfalvi László fideszes országgyűlési képviselő pénteken a következőket mondta:

Mindenféle személyes és politikai támadáson felül tudunk emelkedni, mert az a cél lebegett mindannyiunk előtt, hogy a fürdőnek meg kell maradni, ez a cél lebegett az önkormányzat előtt, a tulajdonos előtt és előttem is. Ez a beruházás győzelemre van ítélve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik