Belföld

Lezárták, majd újraindították a nyomozást a csokonyavisontai fürdő eladása ügyében

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Korábbi cikkünk nyomán írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a csokonyavisontai termálfürdő eladásának ügyében Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő. Arra volt kíváncsi, folytat-e vizsgálatot az ügyészség a gyógyfürdő eladásával kapcsolatban, melynek során a rossz állapotú, de így is százmilliókat érő termálfürdőt üzemeltető cég rendkívül előnyös konstrukcióban, áron alul vándorolt egy győri fideszes önkormányzati képviselő családi cégéhez.

A 24.hu korábban két cikkében is foglalkozott a csokonyavisontai termálfürdő kálváriájával. Az első cikkben tavaly júniusban azt mutattuk be, hogyan lett szinte az enyészeté a helyiek identitását erősen meghatározó létesítmény, amely még a múlt század ötvenes éveiben nyílt meg a fürdőzők előtt. A témát akkor az tette aktuálissá, hogy az önkormányzat egy magánszemélynek, Kuti Balázsnak próbálta áron alul eladni a fürdőt üzemeltető céget, ám a tranzakciót a Somogy Megyei Kormányhivatal semmisnek nyilvánította. Ezt akkor azzal indokolták, hogy az önkormányzat – jogszabályt sértve – pályáztatás nélkül értékesítette a céget, holott 25 millió forintos értékhatár fölött nyilvános tendert kellett volna kiírni.

A csokonyavisontai önkormányzat tavaly augusztusban a kormányhivatal iránymutatásainak megfelelően aztán kiírta a pályázatot. Erre – amint a második cikkünből kiderül – mindössze egy jelentkező akadt: egy barcsi építési vállalkozó. Zömbik Imre cége, a Bau-Lizéna Kft. meg is vásárolta a fürdőt üzemeltető céget és annak teljes vagyonát, ám csakhamar két részletben túl is adott az egészen. A fürdő ekkor került a győri fideszes önkormányzati képviselő, Hajtó Péter családi vállalkozásához, a Hafe-Hungary Kft.-hez. A tranzakció részleteiről januári cikkünkben számoltunk be, ez keltette fel Vadai Ágnes figyelmét.

Farkas Norbert / 24.hu Csokonyavisontai fürdő 2022. április 20-án.

Az ügy lényege egyébként, hogy a családi vállalkozás nagyjából 140 millió forint megfizetésével jutott hozzá a termálfürdőhöz és annak teljes ingatlanvagyonához, amelynek forgalmi értékét egy 2021-es értékbecslés 380 millió forintra lőtte be. A fürdő megvételekor ugyanakkor – a rendelkezésre álló dokumentumok szerint – az üzemeltető cég adósságállománya nagyjából 135 millió forintra rúgott, és volt tízmillió körüli követelése is, ezeket a vevő a vásárlással szintén átvállalta.

A legfőbb ügyésznek címzett írásbeli kérdésében Vadai Ágnes azt firtatta, hogy az ügyészség a törvényi kötelességének eleget téve hivatalból vizsgálja-e a tranzakciót. Vadai a kérdésében arra utalt, hogy a fürdő eladásának részleteiből feltehetőleg törvénysértés is megállapítható, illetve büntetőjogi felelősség is felmerülhet. Ennek megfelelően Polt Péternél arról érdeklődött, hogy

  • ha van ilyen vizsgálat, akkor pontosan hol tart?
  • Mit tárt fel a nyomozás, és milyen konkrét eredményekkel járt?
  • Sor került-e már az ügyben gyanúsítottak kihallgatására?
  • Milyen bűncselekmény gyanúja merült fel?
  • Hány embert gyanúsítottak meg az ügyben?

A legfőbb ügyész január 30-án kelt írásbeli válaszából kiderült, hogy a fürdő eladásának ügyében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával folytat büntetőeljárást a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A képviselőnő az írásbeli kérdésében azt a tranzakciót firtatja, amelynek során a termálfürdő két lépésben a fideszes önkormányzati képviselőnél landolt. Az ördög, mint mindig, itt is a részletekben rejlik: Polt Péter írásbeli válasza szerint a Vadai Ágnes által kérdezettek „kapcsolódnak”  a hűtlen kezelés gyanújával folytatott eljáráshoz.

A jelenleg felderítési szakaszban lévő nyomozásra vonatkozó adatok tekintetében a tájékoztatás a nyomozó hatóság irányítását ellátó személy jogkörébe tartozik

– közölte még Polt Péter.

Kovács Attila / MTI Polt Péter

Ennek megfelelően megkerestük a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, milyen szakaszban van az ügy, és van-e már gyanúsított. Válaszukban a legfőbb ügyész által közölteket megerősítve azt írták, hogy a rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folytat nyomozást, aminek érdekeire hivatkozva ugyanakkor részleteket ők sem árultak el.

Kerestük Hajtó Pétert, aki korábban a fürdőt megvásárló Hafe Hungary Kft. nevében már nyilatkozott lapunknak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy tud-e a büntetőeljárásról, illetve meghallgatta-e őt a nyomozó hatóság.

Határozottan kijelenthetem, hogy a mi adásvételi szerződéseinkkel vagy a mi szerepünkkel kapcsolatban nyomozásról nem tudok

– mondta. Szerinte egyébként „nem szerencsés politikai ügyet csinálni egy sima üzleti ügyből”, a termálfürdőt érintő tranzakciókat ugyanis nem politikusi minőségében, hanem üzletemberként hajtotta végre.

A folyamatban lévő nyomozás részletei után kutatva aztán különös dolgot vettünk észre. A büntetőügy száma, amelyre Polt Péter az írásbeli válaszában hivatkozott (24/2022. bü.), arra utal, hogy az eljárás már 2022 legelején elindulhatott a Somogy megyei kapitányságon. Ha viszont így van, akkor a nyomozás kezdetekor Hajtó Péter valószínűleg még nem lehetett képben, hiszen ő csak 2022 őszén lett tulajdonosa a korábbi önkormányzati cégnek. Másképpen szólva, ha a nyomozás már 2022 év elején elkezdődött, akkor az nem a Hajtó Péter-féle kettős tranzakciót kezdte vizsgálni, hanem jó eséllyel azt, amelyiket a kormányhivatal – nyilvános pályáztatás híján – megsemmisített.

Lapunknak korábban nyilatkozott egy helyi vállalkozó, Katz Zoltán is, akinek többszintes panziója a termálfürdő területén működik. Katz kérdésünkre most elismerte, hogy tavaly év elején ő tett feljelentést a barcsi rendőrségen a fürdő eladása kapcsán. Ez a feljelentés tehát valóban akkor született, amikor az önkormányzat pályáztatás nélkül próbálta eladni a fürdőt.

Katz szerint az ügy neki megküldött iratai alapján tavaly január 24-én indult nyomozás, ám ő már június 13-án kapott egy határozatot, amely szerint az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Mivel a határozat a vállalkozó állításának megfelelően tényleg a nyomozás megszüntetéséről rendelkezik, a hatóságok pedig folyamatban lévő nyomozásról írnak, felvetődik a kérdés, mi okozza az ellentmondást. Kérdésünkkel a Legfőbb Ügyészség hivatalához fordultunk. Fazekas Géza sajtószóvivő a 24.hu érdeklődésére közölte:

A kérdezett ügyben a nyomozó hatóság 2022. június 13. napján megszüntette a nyomozást, a Kaposvári járási Ügyészség azonban hivatalból 2022. július 4. napján az eljárás folytatását rendelte el.

A fürdőt korábban sikertelenül megvásárló vevőt, Kuti Balázst megkérdeztük, hogy meghallgatta-e őt az ügyben a rendőrség. Ő azt mondta, sem tanúként sem gyanúsítottként nem hallgatták meg. Mindössze egy nyilatkozatot kellett tennie arról, tudott-e arról, hogy az önkormányzat nem nyilvános pályáztatás alapján próbálta értékesíteni neki a termálfürdőt. Kuti Balázs állította, a polgármester a megállapodást megelőzően tájékoztatta, hogy több másik vevő – tudomása szerint egy szlovén, egy osztrák és egy magyar befektető – is érdeklődött akkor a fürdő iránt. Harasztia Attila polgármestert is kerestük az ügyben, ő cikkünk megjelenéséig nem reagált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik