Kultúra

Meglepően olcsó havidíjjal és komoly kínálattal startolt el a SkyShowtime

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Mától Magyarországon is elérhető a SkyShowtime kínálata, mely egyrészt megdöbbentően olcsó havidíjért kínálja a szórakozást, másrészt nagyon komoly merítésből alakíthatja ki a kínálatát, hiszen a többi közt a két gigastúdió, a Paramount és a Universal alkotásai is ide kerülnek majd. De emellett jó érzékkel hajoltak le az HBO Max árvái után is, így több mint húsz európai sorozat, köztük A besúgó is a SkyShowtime kínálatában látható majd újra. Megnéztük, mit lehet tudni a hazai streamingpiac legújabb szereplőjéről.

Február 14-én idehaza is elstartolt a SkyShowtime, amely a hatodik külföldi streamingszolgáltató lesz az országban a Netflix, az HBO Max, a Disney+, az Apple TV és az Amazon Prime Video után. Először 2021 nyarán volt szó arról, hogy új szolgáltatás indul Európában, melynek első lépcsőfokaként tavaly szeptemberben el is startolt a SkyShowtime Dániában, Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Hollandiában és Portugáliában, az újabb hullámba pedig már beleesett Magyarország is, Albániával, Csehországgal, Koszovóval, Észak-Macedóniával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával együtt.

Mennyi az annyi?

Az egyre komolyabb streamingversenyben az egyik legfontosabb döntési tényező a potenciális előfizetők számára az, mennyire dobja meg egy újabb streamingszolgáltató a digitális rezsiszámlát. A SkyShowtime ezen a téren kifejezetten ígéretesen indul: amellett, hogy az HBO Maxhoz hasonlóan egész életen át tartó féláras előfizetést ígér a gyorsan kapcsolóknak, láthatóan az olcsó előfizetéssel akar minél többeket bevonzani.

Április 11-éig a weboldalukon keresztül regisztráló előfizetőknek havi 999 forintért kínálják a szórakozást, azt követően 1990 forint lesz a havidíj.

Ez az itthon elérhető streamingplatformok között verhetetlen ajánlatnak számít, tekintve, hogy az átlagos havidíj 2000-3000 forint körül mozog (a Netflix alapcsomagja 2490, az HBO MAX 2390, az Apple TV+ 2790, a Disney+ 2490 forintba kerül). Versenyre egyedül az Amazon Prime Video és a hazai RTL+ kelhet vele, az előbbi akciósan szintén 899, az utóbbi 1990 forint havonta.

A kedvező ár mellé azonban ma már nem elég egy-két jó filmet vagy sorozatot adni, hanem bivalyerős kínálat is kell, ráadásul ahogy egyre bővül a piac, úgy kell minél jobban megküzdeniük a szolgáltatóknak az előfizetőkért, hiszen immár nem az a kérdés, hogy néznek-e a magyarok streaminget, hanem hogy melyiket. A SkyShowtime ezen a téren is jól indít: kifejezetten komoly a kínálata, főként azért, mert a két legnagyobb múltú filmstúdió, a Universal és a Paramount tartalmai is náluk vannak, de mellettük a többi közt a Nickelodeon, a DreamWorks, a Showtime, a Peacock és a Paramount+ filmjei és sorozatai is megtalálhatók rajta. A streamingben bevett szokás szerint a stúdiók mozifilmjei ezekre a platformokra érkeznek majd a bemutatót követően, ám arról pontos információ egyelőre nincs, hogy pontosan mikor kerülnek majd fel ezek a filmek.

Mi a kínálat?

Tom Cruise töméntelen mennyiségben (Top Gun, Top Gun: Maverick, Mission Impossible)

Vélhetően a legtöbb néző a 2022-es év legnagyobb szenzációjára, a Top Gun: Maverickre fog kattintani, a Paramount gyártása értelemszerűen a SkyShowtime kínálatában landolt. És ha már ott van, hozzácsapják az első részt is, így aki zsinórban nézné végig Tom Cruise lokálpatrióta macsóságának minden fejezetét, annak erre is lesz lehetősége. De aki épp Ethan Huntként kultiválja inkább a hatvanéves akciósztárt, az a komplett Mission Impossible-sorozatot is ledarálhatja.

Jurassic Park & Jurassic World

Cruise mellett a dínók is a SkyShowtime-ra költöznek, a Universal termékeként ugyanis felkerült a platformra a Jurassic Park-franchise – a régi és a Chris Pratt főszereplésével felélesztett új epizódok is. Köztük van természetesen a tavaly bemutatott eddigi utolsó rész, a Jurassic World: Világuralom is, melyben az elszabadult dinoszauruszok immár kiszélesítették vadászterületüket az egész világra, és ez érthető módon okoz súrlódást a faj és az emberiség közt.

A Keresztapa-trilógia

A streamingplatform nemcsak újdonságokkal, hanem a már említett stúdiók égisze alatt készített klasszikusokkal is erősíti a kínálatot, ehhez keresve sem találhattak jobb darabot Francis Ford Coppola trilógiájánál. A Universal és a Paramount több mint százéves fennállása alatt megszámlálhatatlanul sok korszakalkotó klasszikust gyártott, így valószínűleg a kínálatból sem fogják kihagyni a régebbi filmeket.

Minyonok: Gru színre lép

Hiba lenne figyelmen kívül hagyni a gyerekek és a rajzfilmek iránt rajongók népes táborát, és a SkyShowtime nem is követi el ezt a hibát, így például az igazi közönségkedvenc Minyonokat is a kínálatába tette, de a DreamWorks által készített animációk is nagy eséllyel ott landolnak majd, és a Nickelodeon-kínálata is okot adhat a kicsik és fiatalok számára az örömre.

Yellowstone-univerzum

A SkyShowtime októberi amszterdami eseményén Monty Sarhan vezérigazgató az egyik nagy dobásként emlegette azt, hogy sikerült a Taylor Sheridan-univerzumot a platformra hozni. A színészből lett forgatókönyvíró neve elsőre nem feltétlenül lehet ismerős mindenkinek, pedig nem kis teljesítmény van a háta mögött: rögtön az első filmje a Sicario volt, a másodikért, A préri uraiért (Hell or High Water) Oscarra is jelölték, azóta pedig rendre bizonyítja, hogy valóban az írás az ő terepe. Ő az atyja annak a Yellowstone-nak, amely Kevin Costnerből csinált sorozatsztárt, és amely akkora népszerűségnek örvend – elsősorban Amerikában –, hogy két spin-offot is készített hozzá Shsperidan, az 1883-at és az 1923-at. Ez utóbbira még Harrison Fordot is sikerült rábeszélnie, így ez lett a 80 éves színész sorozatdebütálása.

Tulsa King

Sylvester Stallone Fordhoz hasonlóan hetven fölött adta be a derekát, és kezdte el sorozatkarrierjét nem meglepő módon egy rosszarcú keményfiú szerepében. A szintén Sheridan által készített Tulsa Kingben egy börtönből szabadult maffiózót játszik, akit Tulsába küldenek, hogy az álmos kisvárosban építsen fel egy bűnszervezetet. Aki a Rambo V-öt látva kétségbe esne, hogy Stallone vénségére továbbra se bírja elengedni saját akciósztárságát, az megnyugodhat: a Tulsa Kingben még mindig kőkemény, de már nem veszi halálosan komolyan önmagát. Amolyan önparódiája annak, hogyan jár el az idő a klasszikus akciósztárok fölött: ismerjük, szeretjük, és még mindig vagány, de már kicsit nyikorog.

Halo

Érkezik a kínálatba a Halo-adaptáció is, bár vélhetően nem ez lesz a legcsábítóbb név a sorozatok közt. Az Xbox egyik legsikeresebb játékát már egy évtizede meg akarták filmesíteni, még Steven Spielberg is beszállt produkciós cégével a megvalósításba, ám a Halo Budapesten is forgatott sorozatváltozata végül felemás lett. Annyit viszont elért, hogy folytatásra érdemesnek ítélték, így a második évadtól várják most a felbőszült rajongók, hogy javítsanak a hibákon; ez szintén ezen a platformon debütál majd a tervek szerint valamikor idén.

https://www.youtube.com/watch?v=Hyiq5N4vT08&ab_channel=GameStarHungary

Funny Woman

Nick Hornby történeteit nemcsak a filmesek, de a sorozatkészítők is a keblükre ölelték, így készült sorozat három évvel ezelőtt a Pop, csajok satöbbiből, most pedig egy újabb adaptáció érkezik Gemma Arteton főszereplésével. A Funny Woman a hatvanas évek Londonjában játszódik, ahová a történet hősnője – egyben Blackpool szépségkirálynője – nagy karrierreményekkel érkezik. Olyan szakmát talál, amely finoman szólva sem éppen nők által dominált, főleg nem a hatvanas évek Angliájában: komikus lesz.

Az HBO Max-árvák, köztük A besúgó is

A SkyShowtime jó érzékkel csapott le az HBO Max elanyátlanodott sorozataira. A Discovery és a Warner Media (az HBO anyavállalata) tavalyi összeolvadása jócskán megkavarta a streamingpiacot is, aminek következtében pénzügyi okokból szinte teljesen leállt az európai gyártás, emellett egy sor tartalom került ki a kínálatból. A magyarok számára ez kifejezetten drasztikus formában mutatkozott meg, a hazai nézők nagy felháborodására mindössze néhány hónappal a debütálása után eltűnt a kínálatból A besúgó, több másik sorozattal együtt. A SkyShowtime ezekből a sorozatokból karolt fel majdnem másfél tucatnyit, köztük A besúgót is, amely a platformon ismét látható lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik