Belföld

Uramnak szólíttatta magát, égő cigarettacsikket nyomott el a hűtlen nején egy miskolci férfi

Súlyos testi sértés és zaklatás miatt állítja bíróság elé a Kazincbarcikai Járási Ügyészség azt 45 éves miskolci férfit, aki bántalmazta a feleségét és égő cigarettacsikket nyomott el a nő combján.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a pár 25 éve élt együtt, és 16 éve voltak házasok. Tavaly januárban az asszony megcsalta a férjét, amiről tudomást szerzett a férfi is. A terhelt féltékenysége miatt megromlott a kapcsolatuk, és folyamatosan veszekedtek.

Tavaly június végén a miskolci lakásukban tartózkodtak. A nő üzenetet kapott a telefonjára, amiről a férje azt gondolta, hogy azt egy férfi küldte, ebből újból vita keletkezett. Másnap a munkahelyén lévő férj közölte a nejével, hogy költözzön el a közös lakásukból, s délután érte megy autóval.

A férfi a Miskolcra utazás során kiabálni kezdett a nejével és felszólította, hogy mindent el kell mondania neki, majd ököllel többször is orrba és fejbe ütötte, egy bicska hegyét nyomta a bal combjához, majd égő cigarettacsikket nyomott a felesége combjába. A lakásukba hazaérve a férj tovább folytatta a nő bántalmazását, majd azt mondta neki, hogy ha őt megszólítja, az „Uram” kifejezést kell használnia, ahányszor a felesége ezt nem tette, tenyérrel orrba és szájba vágta.

A nő a bántalmazás következtében zúzódásos és égési sérüléseket szenvedett el, amelyek közül a jobb kéz V. ujjpercének törése nyolc napon túli gyógytartamú sérülés. Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett börtönt kért a büntetlen előéletű férfire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik