Szórakozás

Ben Affleck ismét mémesedett, ezúttal a Grammy-gálán tükrözött világfájdalmat a tekintete

Johnny Nunez / Getty Images for The Recording Academy
Johnny Nunez / Getty Images for The Recording Academy
Egy másik felvételen a felesége, Jennifer Lopez intette őt rendre.

Ben Affleck eddigi pályafutása alatt számos mémet ihletett: 2016-ban egy, a Henry Cavill oldalán adott interjújának egyik részlete kezdett „Sad Affleck” néven terjedni, amikor is a színészeket arról kérdezték, hogyan éreznek azzal kapcsolatban, hogy A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmjük vegyes fogadtatásokat kapott. Amíg Cavill a kérdésre válaszolt, Affleck elszomorodva merengett mellette. Ugyanebben az évben legalább ennyire népszerű volt az a lesifotó, amelyen Affleck éppen rágyújt, látszólag igen feszülten.

Ezeken kívül mém lett már abból, hogy a színész nyitott szájjal aludt egy jachton, vagy éppen kiejtett a kezéből egy jelentősebb mennyiségű kávérendelést – a minap pedig újabb alapanyaggal szolgált a mémgyárosoknak.

Affleck a hétvégén Jennifer Lopez oldalán vett részt a Grammy-gálán, ahol több felvétel is készült róla, melyeken úgy tűnt, nem éppen élete buliján vesz részt. A jelenlegi legnépszerűbb az a videó lett, amin a színész világfájdalmas arccal hallgatja Stevie Wonder Higher Ground című számát, amíg Jennifer Lopez az oldalán táncol.

A felvétel néhány óra alatt felrobbantotta a Twittert, a felhasználók zöme pedig egyetértett abban, hogy Affleck nagy valószínűséggel bárhol szívesebben lett volna, mint a Grammy-gálán.

A helyszínen egy másik felvétel is felkeltette az internetezők figyelmét, ezen Affleck valamit Jennifer Lopez fülébe súg, aminek hallatán utóbbi látszólag rendre inti a férjét. Egy twitterező azzal a viccelődött, hogy a színész talán a Gengszter románc újraforgatására tett javaslatot az énekesnőnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik