Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra a múlt heti árstoprazzia eredményeiről beszámolva hangsúlyozta, hogy „az alapvető élelmiszerek áraira vonatkozó előírásokban nincs bocsánat”, a szabályok azért vannak, hogy „senkinek ne üres kosárral kelljen hazamennie”.
A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést
– tette hozzá.
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a múlt heti ellenőrzések során 369 esetben kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezni.
103 alkalommal már a helyszínen megállapították a készlethiányt, többször az árstophoz kapcsolódó tájékoztatást nem találták megfelelőnek, illetve adatszolgáltatást kellett kérni a kereskedőktől, mert nem tudták igazolni, hogy minden rendelkezésnek megfelelnek
– mondta Kupecki Nóra.
Héjja Csaba, az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzője korábban elmondta, hogy a jelenleg április végéig hatályban levő ársapkák kivezetése 3-5 százalékot dob majd az élelmiszer-infláción.
Az ársapkák mihamarabbi kivezetését a Momentum mellett több szakmai szervezet is szorgalmazza:
(MTI)