Gazdaság

Moszkva 2014-ig nem tárgyalna a gázról

Az Orbán-kabinet már jövőre egyeztetne.

Oroszország csak a lejárat évében, vagyis 2014-ben tárgyalna a hosszú távú gázszállítási szerződés meghosszabbításáról Magyarországgal – írja a Privátbankár.hu, amely szerint ez derül ki a nemzeti fejlesztési miniszter válaszából, amelyet Oláh Lajos (MSZP) képviselő kérdésére adott.

Az ellenzéki politikus azt tudakolta a tárcavezetőtől, tárgyalt-e az orosz partnerekkel a szerződésről. Az Országgyűlés honlapján megtalálható válaszában Fellegi Tamás tudatta: a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosi kinevezése óta többször tárgyalt az orosz féllel.

“Az orosz fél kategorikus álláspontja, hogy nem kíván az árkérdésről tárgyalni, s a 2014 végén lejáró szerződés meghosszabbításáról szóló tárgyalások megkezdését is csak a lejárat évében hajlandó napirendre venni”. A magyar álláspont szerint ugyanakkor a hosszú távú gázszállítási szerződésről már ennek a kormányzati ciklusnak a félidejében meg kell kezdeni a tárgyalásokat – közölte a miniszter. Fellegi Tamás emlékeztetett: számolni kell azzal is, hogy nem a magyar államnak van szerződése az oroszokkal, hanem a német tulajdonú E.ON-nak, így a cég érdekeit is figyelembe kell venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik