A XIX. század végén, 1896-ban tanulmány jelent meg a jó nevű The American Anthropologist tudományos lapban, amelynek ez volt a címe: „Az új-angliai animista vámpír”. A cikk szerzője egy néprajztudós, George R. Stetson volt. Hosszan ecsetelte a történelem elhíresült vámpírjainak históriáját, majd leszögezte, hogy ezek a nézetek még ma is élnek és virulnak Rhode Island amerikai állam falvaiban és városaiban. Kijelentette, hogy valamiféle „misztikus túlélőösztönnek” vagy „okkult áttételnek” köszönhetően maradtak fenn ezen a helyen ilyen sokáig.
Az eset hátteréhez tudni kell, hogy a környéken tüdővész (tuberkulózis) tombolt ebben az időben, így nagyon sokan voltak olyanok, akiket hullaszerű kinézettel, rendívül sápadt állapotban ért a halál. A helyi lakosok nemigen emlegették a vámpírokat, azonban a sajtó örömét lelte a híresztelések terjesztésében. Az egyik széles körben elterjedt név a 19 esztendős Mercy Browné volt, aki 1892 januárjában halt meg tuberkulózisban.
Nem telt el sok idő, midőn márciusban barátai és szomszédai rábeszélték a gyászoló apát, George T. Brownt, hogy exhumáltassa lánya holttestét, ráadásul még más, tüdővészben elhunyt családtagjaiét is. A helyi hiedelem ugyanis az volt, hogy amíg a tetem szívében vér található, addig a család még élő tagjait baj fogja érni. Ami Mercyt illeti, kiásását követően bomlásnak indult, alvadt vért találtak a szívében, így
De hogy vámpírnak tekintették volna? Ebben nem lehetünk teljesen biztosak. Ám a rákövetkező évszázadban mégis a vámpírregények egyik legendás alakjává tették, még az is komolyan felmerült, hogy éppen az ő esete ihlette meg Bram Stokert, amikor 1897-ben megjelentette ma már klasszikussá vált gót horrorsztoriját, a Drakulát.
