Kultúra

Meghaladta a kétmilliárd forintot az Avatar: A víz útja magyarországi jegybevétele

Fórum Hungary
Fórum Hungary

Meghaladta a kétmilliárd forintot és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi magyarországi jegybevétele; James Cameron alkotását szerdáig 895 ezren látták a magyar mozikban – közölte a filmet forgalmazó Fórum Hungary csütörtökön. Azt már megírtuk korábban, hogy az Avatar: A víz útja január közepén 1 milliárd 855 millió forinttal már minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon, megelőzve ezzel a 2009-es Avatart és a 2015-ben bemutatott Star Wars: Az ébredő erőt a magyarországi jegybevételi toplistán.

A folytatás tizenhárom évvel az Avatar után, december végén debütált a mozikban, és világszerte sikert aratott. A négy Oscar-díjra jelölt alkotás nemrég meghaladta a kétmilliárd dolláros globális bevételt is, vasárnap 2,024 milliárd dolláros (731 milliárd forintos) jegybevételnél tartott a Disney vállalat becslései szerint. Ebből durván 1,4 milliárd dollár (506 milliárd forint) a nemzetközi piacon folyt be a mozikasszákba.

Az Avatar harmadik része 2024 decemberében kerül a mozikba. A negyedik epizód 2026 decemberében, az ötödik pedig 2028 decemberében várható. Az Avatar 2009-ben nagy szenzációt keltett és minden idők legnagyobb bevételét érte el 2,9 milliárd dolláros (1048 milliárd forintos) jegyeladásával. Mint a Fórum Hungary közleményében felidézik, Magyarországon az Avatar volt az első film, amelynek jegybevétele átlépte az egymilliárd forintot. Az Avatar: A víz útja tíz évvel később folytatja a film hőseinek életét. A szereposztásban Sam Worthington és Zoe Saldana is visszatér. A filmtörténet hat legnagyobb bevételű filmjéből hármat James Cameron rendezett: a két Avatart és az 1997-ben bemutatott Titanicot, emlékeztet az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik