Sport

Dráma a kézivébén, kéztörés miatt kiesett az egyik legjobb játékos

Jonathan NACKSTRAND AFP
Jonathan NACKSTRAND AFP
A társházigazda Svédország 26-22-re legyőzte Egyiptomot az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében és története során 15. alkalommal jutott a legjobb a négy közé.

Az öröm azonban nem lehet teljes, a csapat egyik legjobbja, Jim Gottfridsson számára ugyanis véget ért a vébé, a Flensburg-Handewitt klasszis irányítója ugyanis már a meccs elején kézsérülést szenvedett.

„Azt hiszem, elakadtam az egyik játékos mezében, és éreztem, hogy valami fáj. Borzasztóan elkeserítő, mert úgy érzem, hogy én és a csapat is nagyon jó vébét játszottunk eddig, arról álmodoztam, hogy döntőt vívhatok hazai pályán.

Meggyőződésem, hogy ez a csapat, akár benne vagyok, akár nem, a világ bármelyik válogatottját képes legyőzni. Hihetetlenül nehéz, de mindent megteszek, hogy támogassam a csapatot az aranyért folytatott küzdelemben

nyilatkozta.

Gottfridsson – akinek a kezét gipszbe rakták és két hónapig nem játszhat – az eddigi hét mérkőzésen 20 gólt szerzett és 37 gólpasszt adott, utóbbival a rangsor harmadik helyén áll jelenleg.

Svédország pénteken 21 órától Franciaországgal találkozik az elődöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik