Gazdaság

Befagyott a gabonapiac, lépett a kormány

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Kivezetik a gabonakiviteli bejelentési kötelezettséget, miután a MOSZ megkongatta a vészharangot.

Az agrárminiszter közölte, a kormány az Európában kialakult gabonapiaci helyzet miatt kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert. Nagy István szerint ezt az is indokolja, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása biztosított. Emlékeztetett rá, a tavaly februárban kirobbant háború a magyar gabona gyors, nagy volumenű kiáramlásával fenyegetett, így a bejelentési kötelezettség fontos funkciót töltött be, naprakész információ állt rendelkezésre a kiszállításra szánt terményekről, megteremtette az esetleges beavatkozás lehetőségét, de nem okozott fennakadást az exportban, hiszen az előzetes adatok alapján kukoricából és búzából is 2-2 millió tonna körül vittek ki 2022-ben.

Az állam nem avatkozott bele a piac működésébe, ennek ellenére egyes gabonapiaci felvásárlók a bejelentési rendszerre való hivatkozással visszaéltek erőfölényükkel a gazdálkodókkal szemben. 

A miniszter szerint a piaci helyzet mára alapvetően megváltozott, hiszen a 2022 augusztusától fokozott ütemben beindult és a világpiacra azóta is dinamikusan növekvő módon kiszállított ukrán export nyomán az elszívó hatás megszűnt, jelentősen csökkent az összes kelet-európai uniós tagállam gabonája iránti a kereslet. A kivezetés már nem jelent ellátásbiztonsági kockázatot. A minisztérium folyamatosan nyomon követi a gabonapiaci helyzetet, megteszi a szükséges lépéseket annak stabilizálása érdekében

Előzőleg a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) hívta fel arra a figyelmet, hogy nagy a baj a gabonapiacon, miután Ukrajnából eddig több mint 1,3 millió tonna kétes minőségű gabona és olajos mag – ebből 900 ezer tonna kukorica – érkezett hazánkba. Ez a mennyiség, valamint a tavaly bejelentett exportengedélyezési eljárás miatt a gabonapiac befagyott, a termelők sem itthon, sem exportra nem tudják eladni a terményeiket – írták.

A szervezet főtitkára az InfoRádióban azt mondta, a magyar termelők nem tudják eladni a gabonát, nincs piac, a magyar kereskedőknek jelenleg nem kell a gabona. A gabonakereskedők és feldolgozók bekészleteztek az ukrán gabonával, ami 70 ezer forint/tonna dömpingáron jön. Magyarországon és az Európai Unióban viszont a gabonaár minőségtől függően 100-110-120 ezer forint/tonna. Horváth Gábor arról is beszélt, hogy az agrárminiszter az aszálykár mérésekor 117 ezer forintos árat hirdetett meg.

Az ukrán gabona tönkreteszi a termelőket, akadályozza a következő évi felkészülést, ráadásul külföldön sincs vevő, a magyar gabona nem kell senkinek. Korábban azt ígérték, hogy az ukrán gabona Afrikába, más uniós országokba megy, ám a magyar malmok raktáraiba került, és még súlyosabb probléma, hogy Ukrajnában nincs GMO-szabályozás, az a kenyér, ami most a boltban kapható, már ukrán gabonából készült. Kérdés, hogy a minőségvizsgálatokat elvégezték-e, az egészségre veszélyes mutatókat vizsgálták-e.

Feldman Zsolt, az agrártárca államtitkára az InfoRádióban hangulatkeltésnek nevezte, hogy a magyar kenyér veszélyben lenne. Szerinte a súlyos aszály miatt hárommillió tonna kukoricára van szükség, a kép sokkal összetettebb, sem minthogy egy ok és egy megoldás lenne. Az ukrán importtal kapcsolatos kérdésekről a közép-kelet-európai agrárminiszterek is tanácskoznak a héten, de európai megoldásra, fellépésre van szükség,

hiszen mi magunk is az európai piacon szoktuk eladni a terményeket, ahol most az ukrán termény lényegében kiszorító hatású. Sajnos ez nemcsak gabonában, hanem baromfiban és több más termékben is ugyanígy tetten érhető

– tette hozzá az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik