A veszélyek korában a magyar kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága, írja keddi közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
Mint fogalmaznak, a modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan zajlik a haderő szervezeti átalakítása is.
„Ebben a munkában most korszakhatárhoz érkeztünk. A haderő személyi állományának is meg kell újulnia” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kedd reggel megtartott Évértékelő értekezleten, a Bálnában. A hatályba lépő új kormányrendelet célja a Magyar Honvédség parancsnokságainak, alakulatainak és támogatói szervezeteinek, valamint a Honvédelmi Minisztérium katona állományának fiatalítása, tette hozzá.
A modern fegyverrendszerek, hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához, az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz, valamint a sikeres toborzáshoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány, folytatták, hozzátéve, annak érdekében, hogy a fiatalok előreléphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására.
Ezért a mai Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet hatálya alá eső szervezeteknél szolgálatot teljesítő azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek, a Honvédelmi Miniszter egyoldalú döntéssel és 2 havi felmentési idővel megszüntetheti
– írták.
Az érintett állomány részére a Kormány, elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket, bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást. A honvédelmi szolgálati juttatás alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken.
A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az új juttatási forma nem automatikus a rendelet hatálya alá esők számára, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött. Ez a fiatalítási program a rendszerváltozás óta példátlanul előnyös módon, a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellet nyit utat egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez.