Sport

Öt éve tudnak a kézilabdás csalásokról, de csak most robbanhat a bíróbotrány

Axel Heimken / picture alliance via Getty Images
Axel Heimken / picture alliance via Getty Images
Ha hinni lehet a dán Tv2 által nyilvánosságra hozott jelentésnek, akkor óriási kézilabdabotrány van kibontakozóban. A portál nyilvánosságra hozott egy olyan 2018-ban készült jelentést, amely szerint a fogadási botrányokkal nyolc bírópáros is kapcsolatba hozható, néhányan közülük jelenleg is ott vannak a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságon.

A Sportradar 2018-as jelentésében fogalmazta meg először az aggályait, az elemzőcég szerint 2016 szeptembere és 2017 novembere között összesen 26 mérkőzésen történtek furcsa fogadások, amelyek során gyanúsan nagy összegeket tettek félidei és végeredményekre, főleg döntetlenekre, írta a Dániasport.

A gyanú szerint a nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzések játékvezetői illegális haszonszerzés céljából befolyásolták az eredményeket

– áll a jelentésben.

A 26 mérkőzésen összesen nyolc játékvezető páros szerepelt, ezek között található a jelenleg a vébén is dolgozó horvát Matija Gubica, Boris Milosevic (ők vezették a Németország-Katar mérkőzést), illetve az északmacedón Gjorgij Nacsevszki, Slave Nikolov kettős (a Bahrein-Tunézia mérkőzést fújták) is.

A horvát kettős tagadta, hogy bármi köze lenne a botrányhoz, állításuk szerint sem az EHF, sem a rendőrség nem kereste meg őket ezzel kapcsolatban. Az északmacedón páros nem kívánta kommentálni a jelentést, pedig adta volna magát a kérdés, hogy Nacsevszki reagáljon, ugyanis a Sportradar szerint

különös veszélyt jelent, mert kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel.

A mérkőzések között olyan európai élvonalbeli klubok is megtalálhatók, mint a német THW Kiel és a Flensburg-Handewitt, a lengyel Kielce, valamint a magyar Telekom-Veszprém és a Győri Audi ETO KC.

A dán Tv2 egyelőre csak néhány meccset emelt ki a 26 közül:

  • Veszprém–Vardar Szkopje (SEHA Liga, 2016. december 6.)
    A meccs a szünetben 12-12-re állt, végül 28-28-as döntetlennel zárult. A Sportradar beszámolója szerint a félidőben csak döntetlenre, a mérkőzés végeredményeként pedig döntetlenre volt gyanús fogadás. A meccset Gubica és Milosevic vezette.
  • Gorenje Velenje–Celje Pivovarna Lasko (SEHA Liga, 2017. augusztus 30.)
    A szünetben 12-12-es döntetlen, a vége 25-28. A jelentés szerint a félidőben csak a döntetlenre volt gyanús fogadás. A meccset Nikolov és Nacsevski vezette
  • Nantes–Dinamo Bucuresti (Bajnokok Ligája, 2016. november 13.)
    A szünetben 12-12-es döntetlen a meccs, 26-24 a vége. A jelentés szerint a félidőben csak a döntetlenre voltak gyanús fogadások. A bíró a Gubica, Milosevic kettős volt.
  • Kielce–Veszprém (Bajnokok Ligája, 2017. október 15.)
    A meccs a szünetben 16-15-re állt, végül 32-32-vel zárult – utóbbira voltak gyanús fogadások. Nikolov és Nacsevszki bíráskodott.

A dán portál megkereste a Nemzetközi Kézilabda Szövetséget, amely nem állt a rendelkezésére, csupán egy rövid mailt küldött, amelyben kijelentette:

„Az IHF-t tájékoztatták a helyzetről, szoros párbeszédet folytatunk az Európai Kézilabda Szövetséggel, de teljes mértékben megbízunk a játékvezetőinkben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik