Gazdaság

Megbírságolták a Magyar Nemzeti Bankot

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az MNB több ponton is megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt.

A döntőbizottság honlapján elérhető, május 6-án hozott határozata szerint a pályázatban a jegybank kommunikációs szervezeti egysége “Kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra” olyan szerződött partnert keresett, amely rendezvényszervezési és reklámügynökségi szolgáltatásokkal támogatná a munkáját.

A hosszas indoklásából kiderül: az MNB által közbeszerzési eljárás formájául választott “tárgyalásos eljárást” ebben az esetben nem lehetett volna elindítani. A döntőbizottság szerint a részajánlat-tételi lehetőség kizárása törvénysértő volt, valamint ellentmondásosnak bizonyultak a közbeszerzési eljáráson való indulás pénzügyi-gazdasági feltételei, egyúttal túlzóak voltak az indulás minimumfeltételei, és az alkalmassági feltételek sem voltak egyértelműek. Emellett az ajánlattevő cégek szakembereitől a jegybank által megkívánt gyakorlati időt túlzottnak ítélte a döntőbizottság, ezért 500 ezer forint bírságot szabtak ki rá.

A bizonyítékok alapján úgy ítélték meg, hogy megalapozott következtetés nem vonható le azzal kapcsolatban, hogy az ajánlatkérő MNB-nél ki a felelős a jogsértésekért, így személyi bírságot nem szabtak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik