Belföld

Lendvai Ildikó irigyli Dávid Ibolyát

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője irigyli képviselőtársát, hogy ilyen történelmi lehetőséget kapott, mint Dávid Ibolya, az MDF elnöke – derült ki a Nap-Kelte című műsorból.

“Nemcsak az lehet a kérdés számára, hogy ő most ellenáll-e különböző zsarolásoknak, fenyegetéseknek, álságos kérleléseknek, hanem az is, hogy az érzelmi erősség mellett egy komoly agymunkának kell zajlania benne. Neki el kell dönteni, hogy hosszú távon mi a jobb a jobboldalnak” – mondta az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője.

Az lehet a nehéz az MDF elnöke számára, hogy azt a rövid távú érdeket tartsa-e szem előtt, hogy Magyarországnak egy jobboldali kormánya legyen, vagy azt a hosszú távú érdeket, hogy legyen egy erős, az európai konzervativizmusra valóban hasonlító magyar párt – tette hozzá a politikus.

Nehezebben mobilizálhatóak a baloldali szavazók

Lendvai Ildikó az országgyűlési választások második fordulójáról szólva elmondta, hogy szerinte a baloldali szimpatizánsokat általában nehezebb rávenni, hogy a második körben is elmenjenek szavazni, de most ez sikerülni fog, mert a rendszerváltás óta először van esélye egy politikai oldalnak, hogy másodszor is kormányt alakítson.

A politikus szerint a szocialista szavazók mindennapjaiban nem játszik olyan fontos szerepet a politika, nem annyira “fanatizáltak”, mint a jobboldali szavazók. Lendvai Ildikó úgy látja, hogy a másik oldalon nagyobb a nyomás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik