Belföld

Esztergom elbontatta a Mahart kikötőjét

A Mahart PassNave Kft. műszaki igazgatója szerint 60 milliós kár keletkezett, amikor megrongálták szombaton az esztergomi hajókikötő úszóművét. Az esztergomi polgármester szerint a Mahart nem fizetett a kikötőhasználatért, ezért megpróbálták elusztatni a pontont.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. műszaki igazgatója az MTI érdeklődésére vasárnap elmondta: szombaton késő délután értesítették a kikötő alkalmazottai, hogy emberek jelentek meg az esztergomi Erzsébet park 2-es és 3-as számú kikötőjében, és megkezdték a kikötő bontását; megrongálták a 60 tonnás úszómű támasztó szerkezetét. Ez életveszélyessé vált, amit a kiérkező vízirendőrök is megállapítottak. A közvetlen veszély elhárítása érdekében ideiglenesen rögzítették a jegypénztárnak, valamint a ki- és beszállótérnek helyet adó úszóművet, s még vasárnap elkezdődik a helyreállítás. A helyszínre érkezve a bontást végző csoport vezetője csak annyit mondott, hogy a városi önkormányzat megbízásából kezdték el a munkát.

60 millió forintos kár

A rongálás miatt le kellett állítani várhatóan két napra a hajóközlekedést, így sem a Budapest-Esztergom menetrend szerinti járatok nem indulnak, sem a Budapest-Bécs szárnyashajó nem közlekedhet. Ez utóbbi leállítására azért volt szükség, mert a szárnyashajónak Esztergomban van biztonsági kikötője, amelyet szükség esetén nem tudnak használni. Emellett az Esztergomba érkező üdülőhajókat sem tudják fogadni a kikötőben.

Mint a cég műszaki vezetője elmondta, jogvitájuk van az esztergomi önkormányzattal a parthasználati szerződésről, az ügyet bíróság elé vitték, ám döntés még nem született. A rongálás és a hajóforgalom leállása miatt keletkezett kár mintegy 60 millió forint. A Mahart Passnave Kft. veszélyeztetés és károkozás miatt feljelentést tett a rendőrségen.

Az MTI helyszínen lévő munkatársának beszámolója szerint a két ponton-kikötőt a parthoz húzták, hozzájuk 1-1 hajót kötöttek, a megközelítésükre szolgáló hidat feltették a létesítményekre. A területen privát biztonsági szolgálat vigyáz a Mahart értékeire, és az önkormányzat közterület-felügyeletének bejelentésére a rendőrség is megjelent.

”Nem történt rongálás”

Esztergom polgármestere, Meggyes Tamás elmondta, hogy úgy vélik, a a Mahart és a minisztérium becsapta őket, és soha egy fillért sem fizettek a kikötőhasználatért. Hivatalosan is kérték a társaságot, hogy távolítsa el az engedély nélküli kikötőit a partszakaszukról, de ennek nem tettek eleget. A város emellett alakított egy céget, amely szintén kínálna lehetőséget az üdülőhajók kikötésére.

A polgármester szerint nem történt rongálás, megpróbálták elkötni a pontonokat és átúsztatni a Mahart tulajdonában lévő kikötőbe. A város első embere nem tartja jogszerűnek, hogy a Mahart most vissza akarja építeni a kikötőt egy olyan partszakaszra, melyre nincs engedélye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik