A Fidesz 46,91 százalékon, az MSZP 41,58 százalékon áll a szavazatok 20 százalékos feldolgozottsága mellett, az MDF 4,53, az SZDSZ pedig 3,96 százalékot szerzett eddig.
Az MTV műsorában nyilatkozó Török Zoltán politológus szerint az adatok alapján úgy tűnik, hogy a két nagy párt közötti különbség a feldolgozottsági szint előrehaladtával csökken, és ezzel párhuzamosan az SZDSZ is egyre jobban közelíti az ötszázalékos küszöböt. Hasonló tendenciák látszottak négy évvel ezelőtt is, tette hozzá a szakember.
Lakner Zoltán politológus elmondta, az adatok alapján reményt kaphat az MDF is. A párt ugyanis – jóllehet az SZDSZ-nél kisebb mértékben – az országos átlagnál erősebb Budapesten, így akár be is juthat a parlamentbe.