Gazdaság

Elszállhatnak a benzin- és az élelmiszerárak

Elemző szerint az Európai Unió elkésett a gazdasági problémákra adott reakciókkal.

Jelentősen enyhülni látszik az EU-csúcs előtti eufória a nyugat-európai tőzsdéken, miután csak az eurózóna tagországainak sikerült megállapodni, nekik is csupán egy konkrét célban, a hiány 0,5 százalékra történő leszorításában. Ráadásul az egyezség megszövegezése, jogi környezetének pontos megalkotása jövő márciusra tolódik, a kérdésben pedig nem teljes az egyetértés – mondta Sarkadi-Szabó Kornél, a Hungária Értékpapír Zrt. igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az hogy a budapesti tőzsde az EU-csúcs után enyhe pluszban zárt, annak tudható be, hogy magyar piac pedig nem mindig követi le napi szinten az európai trendeket. Ha van is egy-egy nap, amikor kivételt képez a BUX, vagyis a Budapesti Értéktőzsde egyik részvényindexének mozgása, „azért heti szinten mindig visszatérünk a trendbe”. Sarkadi-Szabó Kornél szerint, ha kedden vagy a következő napokban az európai tőzsdék tovább esnek és az euró tovább gyengül a dollárhoz képest, akkor minden bizonnyal a magyar tőzsde sem tud ebből kimaradni. Ebben az esetben a magyar részvények esésére és a forint  gyengélkedésére kell felkészülni. „Tehát egy-egy napi csodák azért mindig benne vannak a magyar kereskedésben” – mondta a szakember.

Sarkadi-Szabó Kornél elmondta, arra számít, hogy hektikus lesz a piaci környezet, csak költségvetési lépésekkel a problémák nem orvosolhatók. A válságkezelésbe előbb-utóbb a jegybankoknak is be kell szállni azzal, hogy elkezdenek pénzt nyomtatni, ahhoz, amivel a bizalmat rövid-közép távon fenntarthatják. Ez viszont inflációt, magas árakat, magas benzinárakat, élelmiszerárakat fog jelenteni a következő két évben, de még mindig ez a legjobb forgatókönyv – véli a szakember.

Az értékpapírokkal foglalkozó cég igazgatója szerint az Európai Unió elkésett a problémákra adott reakcióikkal. „Elkéstek mind a válság kialakulásának megakadályozásában, mind a válság kezelésében, és most, ahogy korábban is fogalmaztam, túl vagyunk azon a kritikus ponton, ahol már politikai döntésekkel ezt a válságot lehetne kontrollálni” – tette hozzá  Sarkadi-Szabó Kornél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik