Belföld

Elsőre nem sikerült elfogadni a Korrupcióellenes Munkacsoport ügyrendjét

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

A keddi alakuló ülésen nem sikerült elfogadni az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport ügyrendjét, ezért a nyolcból negyedik napirendi pont után idejekorán félbeszakadt az állami és civil delegáltakból álló testület első találkozója – írja az atlatszo.hu.

Az oknyomozó portál főszerkesztője, Bodoky Tamás is tagja a munkacsoportnak, azaz ő résztvevőként írta meg tapasztalatait, és kérdezte meg a jelenlévőket.

Korábban megírtuk: kedden megtartotta alakuló ülését a Korrupcióellenes Munkacsoport és alelnökké választotta Várady Szilviát.

A cikkben még az is olvasható: a „delegáltaknak két hete kiküldött meghívó szerint december 6-ig lehetett észrevételeket tenni a Korrupcióellenes Munkacsoport napirendi javaslatára és Ügyrend tervezetére, az Igazságügyi Minisztérium delegáltja mégis csak a keddi alakuló ülésen kifogásolta, hogy a hatóság által kiküldött Ügyrend tervezet a kívánatosnál jobban támaszkodik a munkacsoport létrehozásáról szóló törvény szövegére, változtatási javaslatait pedig csak a következő, január második hetére kitűzött ülésre ígérte.”

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója azt mondta az atlatszo.hu-nak, hogy

bátortalan, de jó szándékú lépéseket látunk, kialakulatlan a keretrendszer, de hát nincsen rosszindulat, ami azt mondatná velünk, hogy itt vissza kell vonnunk a megelőlegezett bizalmunkat. Lássuk meg, hogy ebből mi fog kijönni. Bízunk abban, hogy az ügyrendi észrevételeinket figyelembe véve olyan munkacsoporti működést fog sikerülni kialakítani, ami a civileket ténylegesen bevonja, és partneri kapcsolatot fog eredményezni.

Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság és a Munkacsoport elnöke is pozitívan értékelte az alakuló ülést. Arra a kérdésünkre, hogy akkor mégis kinek a hibája hogy nem sikerült elfogadni az Ügyrendet, kitérő, diplomatikus választ adott az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik