Belföld

Alvó barátja mellett erőszakoskodott egy nővel a tolvaj: „Van élettársam, nincs szükségem másik nőre”

Vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 33 éves és egy 67 éves férfi ellen lopás vétsége miatt, illetőleg a fiatalabbal szemben kifosztás és szexuális erőszak bűntette miatt is.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy hét év börtönt és hét év közügyektől eltiltást kértek a szexuális erőszak bűntettével is vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a fiatalabb férfi a vagyon elleni bűncselekményeket elismerte, a szexuális erőszakot azonban tagadta, és azt mondta, hogy neki van élettársa és nincs szüksége másik nőre. 

A vádirat szerint a férfiak egy júniusi délután bementek egy kazincbarcikai gondozóház konyhájába, ahonnan készpénzt, személyi iratokat és élelmiszereket loptak el néhány ezer forint értékben, azonban távozásukkor összetalálkoztak a szakácsnővel, aki mindent visszavett tőlük.

A fiatalabbik férfi ebben a hónapban kb 300 ezer forint értékben lopott el mobilokat és órát egy kazincbarcikai házból, amikor vendégségben volt. Egy júliusi éjszaka pedig ittasan bement egy bezáratlan kazincbarcikai lakásba, és az ott alvó két férfi és nő tulajdonát képező élelmiszereket lenyúlta és elrejtette a lépcsőház bejárata mögötti bokros részen.

Ezt követően visszament a lakásba és bement abba a szobába, ahol a  nő a barátjával együtt az ágyon aludt. Kihasználta a nő alvó állapotát, és szexuális cselekményt végzett a sérelmére, amikor viszont nemi aktust akart kezdeményezni, a nő felébredt és lelökte magáról. A nő először azt hitte, hogy a párja próbál meg közeledni felé, de amikor megfordult és látta, hogy egy másik férfi az, akkor sokkot kapott. 

Közben a nő barátja is felébredt, s mindketten távozásra szólították fel a férfit, ő viszont még egy ideig az ágyon fekve maradt, és csak többszöri felszólításra ment ki a lakásból. A lépcsőházból azonban továbbra sem távozott, így a rendőrök onnan vitték el végül. Az ügyészség hét év börtönt kért a fiatalabb férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére, míg az idősebb társára elzárást indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik