Zebrán gázoltak el egy babakocsit toló asszonyt Sopronban. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Csengery utcában közlekedett a kocsijával egy 64 éves férfi négy nappal ezelőtt.
A Batsányi utca kereszteződéséhez érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem biztosított áthaladási elsőbbséget a kijelölt gyalogos átkelőhelyen szabályosan haladó, a kisgyermekét babakocsiban toló 22 éves nőnek, és elütötte őket. A soproni asszony az eset során a földre esett, a babakocsi pedig a kilenc hónapos babával együtt elborult.
A balesetben az édesanya és gyermeke is megsérült, ezért a mentők kórházba vitték őket. A Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
- A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:
- Közlekedésük során nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet.
- Mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárművet!
- Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.
- Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.