Gazdaság

Napelemstop: Áder János átütő megoldást ígér egy szoftverrel

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
Áder János leköszönt köztársasági elnökkel beszélgetett a portfolio.hu: az interjúban a politikus egyebek között szót ejtett az általa alapított tőkealap befektetéseiről, és kifejtette álláspontját az aktuális energetikai ügyekről is, mint a napelemek hálózatra csatlakozási stopja.

Az idén 5 milliárd forint vissza nem térítendő költségvetési támogatást kapott az Áder János klímavédelmi alapítványához köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap. Első lépéseként májusban a tőkealap 1,2 milliárd forintos befektetést hajtott végre az energiapiacra szakosodott Navitasoft Zrt.-ben.

Áder a portálnak elmondta:  a tőkealap leginkább a víz, a szennyvíz, és az energia területén aktív. A víz és az energia kiemelt kérdése lesz a következő éveknek, évtizedeknek. Minden, ami vízgazdálkodás: ez jelent vízbázismegőrzést, hálózativeszteség-csökkentést, szennyvíztisztítást, hatékonyabb öntözést, bármi, ami ezekhez kapcsolódik, és jó ötlet, az érdekelhet bennünket.

Az energia esetében a lakossági, ipari, mezőgazdasági energiafelhasználás hatékonyságának növelése, valamint természetesen a kibocsátás csökkentése az elsődleges szempontok.

A háztartási naperőművek befogadási stopja kapcsán elmondta: jelenleg nagyon komoly kérdés, hogy a meglévő hálózatot mikét lehet hatékonyabban a nap- és szélenergiához igazítani. Ugyanis az elmúlt időszakban minden évben a korábbi terveket felülmúlóan növekedett a naperőművek kapacitása, és a mostani hálózatnak problémát jelent ennek a fogadása. Azon dolgozunk, hogy a meglévő hálózatra ezt a megnövekedett pluszkapacitást hogyan lehet egy megfelelő szoftverrel, egy okostechnikával, a hálózat bővítése nélkül vagy azt megelőzően feljuttatni – fogalmazott.

A kérdésre, mely szerint nem feltétlenül kellene éveket várniuk az érintetteknek arra, hogy háztartási naperőműveikkel ismét használhassák a hálózatot, úgy válaszolt: az egyik megoldás az energiaközösségek létrehozása, a másik pedig az elszámolási rendszer és az okosmérők alkalmazásának elterjesztése.

A legnagyobb probléma, hogy a megújulókat nem tudjuk mindig akkor felhasználni, amikor megtermeltük őket. De ettől még egy másik háztartás abban a közösségben, ahol élünk, lehet, hogy fel tudja használni.

Ez ma technológiailag megoldható egy magyar szoftverrel, csak el kell terjeszteni.

Egy háztartás csak akkor tudja megoldani a minél magasabb napenergia hasznosítást, ha viszonylag nagy mennyiségű akkumulátort telepít, de úgy is meg lehet oldani ezt a kihívást, hogy a hálózati igényeket, egy szoftver segítségével az energiaközösségen belül szétosztja, és ennek következtében sem az országos hálózatra nem kerül, sem akkumulátoros kapacitást nem terhel a megtermelt napenergia. Ezzel a megoldással a hálózat bővítése mellett is a fölös energia elhelyezhető.

A hálózatot bővíteni és modernizálni kell, de ez egy hosszú, időigényes és költséges folyamat, és addig is, amíg ez megtörténik, keressük, és meg is találtuk azt a technológiai megoldást, ami erre az átmeneti időszakra ezt a pluszenergiát, a fel nem használt napenergiát elhelyezhetővé teszi – mondta a politikus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik