Belföld

Új vezetői vannak a Fidelitasnak

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

A Fidelitas XIX. tisztújító kongresszusa Farkas Dánielt választotta meg elnöknek szombaton – közölte a szervezet a közösségi oldalán.

A Fidesz ifjúsági társszervezete alelnöknek Biró Marcellt, Hack Angelikát, Kálmánczi Miklóst, Kozma Dávidot, Kupcsok Pétert, Mohácsy Istvánt és Tóth Réka Kamillát választotta meg – közölték a Fidelitas Facebook-oldalán.

A Fidelitas szombaton az MVM Dome egyik rendezvénytermében tartott tisztújító kongresszust, amelyen a leköszönő elnök, Illés Boglárka helyére választották meg a szervezet új elnökét, illetve az alelnököket.

Az alelnökök listája alapján nem tölti be ezt a posztot a továbbiakban Baczkó Norbert, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa, aki több társával együtt a szeptemberi I. kerületi időközi választást megelőző napokban jelentkezett be egy Ostrom utcai magánklinika címére lakóként. A politikus akkor nem adott érdemi magyarázatot arra, hogy találtak rá ismerőseivel „új otthonukra” a rendelő címén, és nem árulta el azt sem, hogy részt vett-e az időközi választáson. A Momentum elnöke akkor azt mondta, szerinte a Fidesz csalással nyert.

Kapcsolódó
A Fidelitas-alelnök és ismerősei egy I. kerületi klinika lakói lettek az időközi választás előtti napokban
Gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére az I. kerületi időközi választást megelőző napokban. A Rogán Antal minisztériumában dolgozó Fidelitas-alelnök és tucatnyi ismerőse így már voksolhatott is a választáson, amit 60 szavazattal nyert meg a Fidesz. A Momentum szerint a kormánypárt csalással győzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik