Sport

Kiadták az első sportrendszámot

Történelmi pillanat a magyar autósportban: a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közös erőfeszítéseinek köszönhetően a héten kiosztották az első sportrendszámot.

Az újításnak köszönhetően azok a versenyautók, amelyek megkapják ezt az új rendszámot, a közutakon egy évben 90 napon keresztül közlekedhetnek. Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke úgy véli, hogy a jogi szabályozás megalkotásával ez a rendszer biztos, hogy működőképes lesz.

Az autósport, azon belül a rali és a terep-rali szakág nehéz helyzetbe került, miután az úgynevezett próbarendszámok kiadatásának körülményeit az állam megszigorította, így a versenyautók közutakon való közlekedése – ha minden jogszabályt szó szerint betartana mindenki – szinte lehetetlenné vált.

Az MNASZ elnöksége már tavaly márciusban úgy döntött, hogy a helyzet megoldása érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) összefogva megteremti a sportrendszám magyarországi bevezetését.

A folyamatos egyeztetések után 2012 novemberében jött el az idő arra, hogy Wirtmann Ferenc Historic kategóriában versenyző Zsigulijára felkerüljön az első sportrendszám hazánkban.

„Mindig fura, ugyanakkor jó érzés, ha valamiben első az ember, ugyanis az ő neve általában fennmarad a históriás könyvekben. Jómagam három versenyautót üzemeltetek, és az OT-s, illetve a normál rendszámú autó mellé most már van a sportrendszámom is. Hogy ez valóban beváltja-e majd a hozzá fűzött reményeket, azt még nem lehet megmondani, a gyakorlatban mindez kiderül” – állította az immár SP 00-01-es sportrendszámmal rendelkező Zsiguli tulajdonosa.

Az NKH szakemberei elmondták, a sportrendszám megjelenése előtt hatósági szempontból nehezen voltak kezelhetőek a versenyautók, amelyek a közúti forgalomban is részt vettek.

„Egy sportjármű kialakításában és tulajdonságaiban is eltér a hagyományos járművektől, ezért vizsgálatuk során a hatóság gyakran találkozott olyan esettel, amikor az eltérő kialakítás miatt nem minden felelt meg a hatályos jogszabályi környezetnek. Az MNASZ-szel együttműködve a Nemzeti Közlekedési Hatóság is részt vett a jogi szabályozás előkészítésében.

Az egyeztetések során olyan eljárás kialakítására törekedtünk, hogy a közlekedésbiztonsági szempontok szem előtt tartása mellett az ügyfelek részére egy rugalmasabb, egyszerűbb eljárást dolgozzunk ki a versenyjárművek számára. Remélhetőleg a jövőben az érintett járműkör a ‘Sport’ rendszámot fogja választani, mint legegyszerűbb, erre a járműcsoportra kialakított lehetőséget” – olvasható a hivatal közleményében.

Az új rendszer megkönnyíti majd a rali és a terep-rali szakágban versenyzők dolgát, ráadásul biztosítási szempontból is mindenképpen előnyös a sportrendszám igénylése.

„A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban terveink szerint létrehozunk egy vizsgabázist, amely kiválóan alkalmas lehet arra, hogy a sportrendszámok kiadásához szükséges hatósági felülvizsgálatokat és a sportszakmai feltételek vizsgálatát egy helyen végezhessük” – fogalmazott
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MNASZ elnöke.

Aki sportrendszámot igényel, az ezzel együtt ideiglenes forgalombantartási engedélyt kap, és a sportrendszámmal rendelkező autó egy évben 90 napon keresztül közúton is közlekedhet a forgalomban. Aki ilyen autóval közlekedik, annak minden esetben indítási naplót kell írnia, mert csak így közlekedik a jogszabályoknak megfelelően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik