Belföld

Meghalt Valki László nemzetközi jogász

24.hu
24.hu
Hosszú betegség után, életének 82. évében hunyt el.

Dr. Valki László kedd este, egy balesetet követő hosszú betegség után hunyt el – írja a Népszava, idézve az ELTE közleményét, amely szerint a nemzetközi jogászt gyászolja a felesége, akivel 55 évet élt szeretetteljes házasságban, valamint barátai, kollégái, rokonai. Az egyetem tudatta, Valki László derűs, barátságos, melegszívű személyiségét nem feledi, emléke velük marad.

Valki László 1941-ben született Budapesten. Az ELTE Állam- és Jogtudományi karán 1964-ben szerzett diplomát, azóta a tanszéken dolgozott.  1975-ben védte meg A Közös Piac szervezeti és döntéshozatali rendszere című kandidátusi disszertációját. 1980-ban docensként megbízták a tanszék vezetésével.

1985-ben megvédte A nemzetközi jog társadalmi természete című akadémiai doktori értekezését, ekkor nevezték ki egyetemi tanárnak. 1982-1999 között az MTA Béke- és Konfliktuskutató Központját is vezette. 1990-ben nemzetközi kutatócsoportot szervezett a hidegháború utáni viszonyok tanulmányozására, ennek eredményeit a Changing Threat Perceptions and Military Doctrines c. kötetben publikálták.

1999-ben a tanszéken létrehozta az MTA által támogatott NATO Információs és Kutatóközpontot, amely 2006-ig működött. Annak keretében alakult kutatócsoport a koszovói, a boszniai és az iraki háború politikai-katonai-nemzetközi jogi kérdéseinek vizsgálatára. Eredményeiket a csoport tagjai három önálló kötetben publikálták.

1983-1987 között tagja volt a Nemzetközi Békekutató Társaság (IPRA) végrehajtó bizottságának. 1980-1996 között a Pugwash magyar nemzeti bizottságának titkára, majd elnöke volt. Kezdeményezésére 1992-ben megalakult a Magyar Külügyi Társaság, amelynek főtitkárává választották. Ezt a tisztséget 2001-ig töltötte be.

1989-1990-ben a Németh-kormány tanácsadó testületének volt a tagja. 1990-ben szakértőként részt vett a magyar-szovjet csapatkivonási tárgyalásokon. 1993-1997 között a magyar fél egyik képviselője volt a hágai Nemzetközi Bíróság előtt a bős-nagymarosi vízlépcsőperben. 2007-2009 között a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadó testületének volt az elnöke.

2011-ben professor emeritus lett.

Valki Lászlót 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1998-ban ELTE jubileumi ezüst emlékéremmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, valamint a Pro Universitate emlékérem arany fokozatával tüntették ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik