Élet-Stílus

András herceg dühöng, amiért az állam nem fizeti tovább a testőreit

Andrew Milligan / POOL / AFP
Andrew Milligan / POOL / AFP
A Jeffrey Epstein barátjaként bajba kerülő brit herceg védelme eddig évi 3 millió fontba került az Egyesült Királyság adófizetőinek.

András herceg állítólag nagyon dühös lett, miután a kormány miniszterei közölték vele, hogy az évi 3 millió fontból (1,43 milliárd forintból) fenntartott fegyveres rendőri őrségét decembertől megszüntetik a Jeffrey Epstein-botrány nyomán – számolt be a Daily Mail című brit bulvárlap.

II. Erzsébet kisebbik fia, az új király, III. Károly öccse eddig a királyi családnak dolgozott, ezért járt neki a költséges testőrség, melynek tagjai mindenhova elkísérték, ha elhagyta az uralkodóház Windsor városában található kastélyát.

Andrást még januárban fosztották meg királyi és katonai címeitől, miután a szexuális ragadozóként elítélt milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata, Virginia Giuffre – akivel végül peren kívül egyeztek meg – őt is megvádolta, majd a BBC-nek adott interjúja érdemi magyarázatokkal való válaszadás helyett kínos kudarcba fulladt.

Egy másik brit bulvárlap, a Sun névtelenül nyilatkozó forrása szerint András herceg nem fogja annyiban hagyni a döntést, ami vagy azzal járna, hogy saját magának kéne finanszíroznia a testőreit, vagy azzal, hogy védelem nélkül maradna.

„Panaszt fog tenni írásban a belügyminisztériumnál és a rendőrségnél amiatt, hogy elveszíti az adófizetők által finanszírozott biztonsági szolgálatát” – fogalmazott a forrás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik