Gazdaság

133 vezetőt nevezett ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke

Vida Ildikó reméli, hogy a NAV megfelel a kormány elvárásainak.

Vida Ildikó átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új vezetőinek kinevezési okmányait. A NAV-elnök kinevezte helyetteseit, a szakfőigazgatókat, a Központi Hivatal főosztályvezetőit, a középfokú adóztatási és vámszervek főigazgatóit, a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatóját és helyettesét, a bűnügyi és az alsófokú megyei igazgatókat – írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Az összevont szervezet első vezetői értekezletén az elnök egyebek mellett a költségvetési bevételek beszedésének fontosságáról beszélt.

Vida Ildikó hangsúlyozta az államháztartási érdekek eredményes képviseletét, az állampolgárok és ügyfelek magas színvonalon történő kiszolgálását, a magyar gazdaság versenyképességének erősítését, az eljárások gyorsítását, az átlátható, gyors igazgatási tevékenység fontosságát, valamint a szervezeti hagyományok ápolását, a NAV személyi állományának megbecsülését.

Az új adóigazgatási szervezet vezetője kifejezte azon reményét, hogy az új szervezet maradéktalanul teljesíti majd a kormányzati elvárásokat. Vida Ildikó ebben a vezetői állomány, valamint a NAV valamennyi munkatársának magas szakmai színvonalú teljesítményére számít – tudatta a hivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik