Napokig jókedvű bokoremberként láthattuk bohóckodni Zámbó Krisztiánt a Celeb vagyok, ments ki innen! idei évadában, a színfalak mögött történtek azonban már közel sem voltak szórakoztatóak. Az énekes a Story magazinnak mesélt megpróbáltatásairól:
Az egész az úttal kezdődött, ami jónak ígérkezett, de pokoli lett a vége. Már itthon kiderült, nem tudni, mennyit késik a gép, így végül Londonban szálltunk át a kolumbiai járatra. Az egy dolog, hogy szinte a WC mellett ültem, és egy szemhunyásnyit nem aludtam az állandó jövés-menéstől, vízcsobogástól. De 11 és fél óra ücsörgés után, amikor már csak pár óra volt hátra, közölték, kényszerleszállást hajtanak végre, mert egy férfi – akit addigra persze már elfogtak – fenyegetőzik a repülőn.
Így nem sikerült egyenesen Bogotában landolniuk, még több mint négy óra alatt jutottak el Kolumbia fővárosába. Ekkor már harminc óra utazásnál tartottak a várakozásokkal együtt, de ezek után kiderült: onnan még egy nyolcórás buszút vár rájuk a dzsungelig. „Idegességemben beletúrtam a hajamba, és a kezemben maradt a fele. Sokkot kaptam” – meséli, de még mindig nem értek véget a megpróbáltatásai.
A kolumbiai szervezők egy penészes, alagsori szobába tettek, és nem volt ásványvizem, de recepció sem, ahol kérhettem volna. Így maradt a csapvíz, amit egész éjszaka iszogattam. Egészen egy jó kis gyomormérgezésig.
Négy napon át lábadozott, miközben a bokorembert alakította, és várta, hogy jobban legyen, és végre bemehessen a táborba. Ott rögtön egy bátorságpróbával kezdett, de már a feladat után érezte, vibrál a szeme és szédül. „Azt hittem, jobban leszek, de pár óra múlva elveszítettem az eszméletem. Arra ébredtem, hogy fáj a fejem, a karom, nyilván ahol beütöttem, és hogy orvosok hada áll körül” – mondja, és ismét egy hosszú út állt előtte.
Ötórányira volt a kórház, nagyon nem akartam, de muszáj volt bemennem. Majd vissza is ugyanennyi. Tagadni se tudtam volna, mennyire kimerültem, úgyhogy ezután ültünk le a szerkesztőkkel, és döntöttünk úgy közösen, nekem itt a vége. Persze a sors fintora, hogy három nappal később a világon semmi bajom nem volt. De akkor már igazságtalan lett volna a többiekkel szemben, hogy egy hét késéssel bemegyek.
Jövőre viszont – ha törik, ha szakad – végig akarja csinálni a műsort. „Vissza kell jutnom a dzsungelbe. Szeretném bebizonyítani, nem vagyok gyenge ember. Megfogadtam, soha többé nem lépek színpadra, ha nem csinálom végig.”
