Belföld

Vízlopás miatt tartott szemlét a rendőrség, de kábítószerre bukkantak

police.hu
police.hu

Egy balatonkenesei házhoz ment szemlét tartani a rendőrség, miután egy közműszolgáltató feljelentést tett illegális vízvételezés miatt, a helyszínen azonban nagy mennyiségű kábítószerre bukkantak.

A nyomozók – az áramszolgáltató és a vízmű helyszínen tartózkodó szakembereivel közösen – először megállapították, hogy az érintett ingatlannál jogtalan áram- és vízhasználat folyik. Ezalatt a 33 éves férfi a ház pincéjében bujkált, azonban a rendőrök megtalálták és jelenlétében szemlét tartottak.

Ennek során az egyenruhások a ház padlásterében 25 tő kábítószergyanús növényt és 20 db növényi csírát is találtak, ami után a fiatalember menekülni próbált a lakásból, de őt az udvaron elfogták és megbilincselték.

A nyomozók által lefoglalt növényekről és csírákról a botanikus szaktanácsadó megállapította, hogy azok kábítószernek minősülő, kannabisz származékok.

A balatonkenesei lakost a rendőrök előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták kisebb értékre elkövetett lopás vétség és kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A mai napon a fiatalembert letartóztatta a bíróság.

(police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik