Szórakozás

Taylor Swift is reagált a hírre, hogy a nagy érdeklődés miatt összeomlott a jegyárusítás a turnéjára

Rolf Vennenbernd / picture alliance via Getty Images
Rolf Vennenbernd / picture alliance via Getty Images
Dühíti őt a kialakult helyzet.

Óriási érdeklődés fogadta Taylor Swift jövő tavasszal induló, The Eras nevet viselő amerikai turnéjának elővételes jegyárusítását. Olyannyira, hogy az eladásért felelős Ticketmaster csütörtökön beszüntette a nyilvános jegyértékesítést, arra hivatkozva, hogy a weboldal túlterhelt, a rendszer nem bírja azt a nyomást, ami a hatalmas igény miatt ránehezedik.

Az énekesnő pénteken 24 óráig elérhető Instagram-történetében reagált a hírekre, és adott hangot csalódottságának. Közleményében kijelentette, hogy mindig a rajongói érdekei számára az elsők, ezért is igyekszik a legtöbb dolgot a saját csapatán belül elintézni. Állítása szerint többször rákérdeztek a Ticketmasternél, hogy képesek-e kezelni ekkora keresletet, akik biztosították őket a felkészültségükről.

Swift azt írta, számos oka lehet annak, hogy az emberek nehezen jutottak hozzá a koncertjegyekhez (14 millióan próbálkoztak online jegyvásárlással, de mindössze 2,4 millió jegyet sikerült értékesíteni), és jelenleg is dolgoznak a probléma megoldásán.

Egészen elképesztő, hogy 2,4 millió ember jegyhez jutott, viszont mérhetetlenül dühít, hogy közülük sokaknak több medvetámadáson való túleséssel ért fel, hogy megszerezzék a koncertjegyüket. És azoknak, akik nem kaptak jegyet, csak azt tudom mondani, hogy reményeim szerint több lehetőséget biztosítunk majd, hogy mindannyian összejöhessünk és elénekelhessük ezeket a dalokat. Köszönöm, hogy ennyien ott akartok lenni. Fogalmatok sincs, mennyit jelent ez nekem

– zárta sorait az énekesnő.

Pár napja összegyűjtöttünk pár Twitter-bejegyzést, amivel a jegyszerzés nehézségeire reflektáltak Taylor Swift rajongói:

Kapcsolódó
Rommá mémelik a twitterezők, hogy jóformán esélytelen jegyet venni Taylor Swift turnéjára
Pedig számítani lehetett arra, hogy nagy lesz az érdeklődés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik