Nagyvilág

Az utolsó EU-tagországban is megszűnhet a teljes abortusztilalom

Jay WEELDREYER / AFP
Jay WEELDREYER / AFP

A máltai kormány által benyújtott törvénymódosítás engedélyezné, hogy a szigetország orvosai a jövőben terhességmegszakítást alkalmazzanak, ha az anya élete vagy egészsége komoly veszélyben van, írja a BBC.

Málta az Európai Unió utolsó tagországa, ahol még teljes abortusztilalom van életben.

Az illetékes miniszterek azt követően tettek ígéretet a törvény felülvizsgálására, hogy egy amerikai turistának megtagadták a terhességmegszakítást, amikor elkezdődött nála a vetélés. Andrea Prudente (képünkön) 16 hetes terhes volt, de az orvosok közölték vele: semmit nem tudnak tenni, amíg ver a baba szíve.

Idő közben összeszedett egy potenciálisan halálos fertőzést is, majd több napnyi várakozás után végül Spanyolországba repülhetett.

Chris Fearne egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a törvényjavaslatról napokon belül szavaznak, és komplikációk esetén engedélyezni fogják az abortuszt az országban.

Az eddigi szabályozás szerint egyébként 18 hónapos börtönbüntetést és a hivatástól való életre szóló eltiltást kockáztatta az, aki segített egy nőnek a terhességmegszakításban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik