Sport

Szalayék repülnek Afrikában

Szalay Balázs (szalay balázs, )
Szalay Balázs (szalay balázs, )

Ötödik alkalommal is a második helyen zárt egy szakaszt a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó az Africa Race elnevezésű tereprali versenyen. A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós hármas összetettben a 80. a Dakar-ralin.


Sebestyén Sándoréknak még nem sikerült kiugró eredményt elérniük
Fotó: Sandlander Team

Folytatták a magyar terepralisok a szereplést a nagyvilágban. A Dakaron elsőként a motoros Dési János ért célba honfitársaink közül, ő a 70. helyen teljesítette a második szakaszt, ezzel pedig összetettben feljött a 76. pozícióba. Itt a brit Sam Sunderland bizonyult a leggyorsabbnak, de összetettben továbbra is az ezúttal harmadikként zárt spanyol Joan Barreda vezet.

Ami az autósokat illeti, a San Luis és San Rafael közötti 433 km-es etapon a címvédő francia Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret páros nyert, ezzel a sikerrel pedig az összetettben is élre állt. A magyar Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós trió a verseny honlapja szerint a 76. lett, az összetettben pedig több mint hétórás hátránnyal a 80.

Eredmények – Dakar-rali, 2. szakasz, San Luis-San Rafael 433 km

Autók:
1. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 3:52:05 óra
2. Carlos Sainz, Timo Gottschalk (spanyol, német, SMG) 46 mp hátrány
3. Giniel De Villiers, Dirk Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 5:34 p h.
…76. Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) 5:59:28 ó h.

Az összetett állása:
1. Peterhansel, Cottret 6:17:02 óra
2. Sainz, Gottschalk 28 mp hátrány
3. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 4:10 p h.
…80. Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) 7:09:40 ó h.

Motorok:
1. Sam Sunderland (brit, Honda) 3:42:10 óra
2. Francisco López (chilei, KTM) 39 mp hátrány
3. Joan Barreda (spanyol, Honda) 2:00 p h.
…70. Dési János (KTM) 1:33:04 ó h.

Az összetett állása:
1. Barreda 6:09:41 óra
2. López 2:03 p hátrány
3. Sunderland 2:33 p h.
…76. Dési 2:10:35 ó h.


Szalay Balázsék Afrikában repesztenek
Fotó: Opel Dakar Team

Az Africa Race-en mindeközben Szalay Balázsék a mauritániai szakaszon is jól teljesítettek, az idei versenyen már ötödször sikerült a másodikként zárniuk egy szakaszt (Dakhla–Chami, össztáv: 611.42 km, ebbõl szelektív szakasz 174.19 km). Összesítésben továbbra is a hatodik helyen vannak, az első még mindig a francia veterán, Jean-Louis Schlesser, aki annak ellenére őrizte meg vezető pozícióját, hogy ezúttal „csak” a negyedik lett. Előnye így is több mint 49 perc az összetettben.

„A szakasz nagyon gyors volt: most is legalább százhúsz kilométer per órás átlagsebességgel mentünk. Schlessert ötven kilométernél értük utol, egy visszafordítónál megelőztük, onnantól mi mentünk az élen. A célban Jean-Louis odajött, és gratulált, hogy milyen szépen repül az autónk, mert rengeteget voltunk a levegőben” – mondta Szalay az etapot követően.

A kamionosok versenyében szereplő Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió negyedik lett hétfőn, így az összetettben továbbra is a harmadik. A pilóta ugyanakkor majd felrobbant a célban, mivel a versenygép végsebessége jelentősen lecsökkent.

„Ilyen nincs, ilyen a tempóval a kisfiam is elvezette volna a kamiont! Egyszerűen érthetetlen, ami történik. Elfogadtuk, hogy 120 körüli végsebességgel kell helytállnunk a folytatásban, erre a mai szakasz első néhány kilométere után már csak 90-nel tudtunk botorkálni. Úgy ment el mellettünk mindenki, mint a villám. Nem titkolom, hogy jelenleg nagyon borúsan látom a helyzetünket. Első felindultságomban azt gondoltam, hogy pakolunk és indulunk haza, de olyan csapatunk van, amely soha nem adja fel. Voltunk már ettől sokkal nehezebb helyzetben is, akkor sem hátráltunk meg. Nincs mit tenni, próbálkoznunk, kísérleteznünk kell és meglátjuk, hogy mi lesz velünk” – mondta feldúltan Kovács.

Eredmények – Africa Race, 6. szakasz, Dakhla–Chami, 611.42 km, szelektív: 174.19 km

Autósok:
1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozand (francia, Buggy) 1:22:14 
2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 2:34 perc hátrány
3. Szazonov, Sakimov (orosz, Hummer) 4:12 p h.

Összetett:
1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Buggy) 18:27:48,
2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 49:20 p h.,
3. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 52:19 p h.,
…6. Szalay, Bunkoczi 2:00:22 ó h.

Kamionosok:
1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 1:33:53,
2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 7:24 p h.,
3. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 13:53 p h p h.,
4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 26:18 p h

Összetett:
1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 21:37:35,
2. Jacinto, Marques, Cochinho 21:20 p h.,
3. Kovács, Czeglédi, Ács 1:11:08 ó h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik